F1
2015. május 18. hétfő, 18:43
Szerző: Gellérfi Gergő
Ezt a kérdést tette fel a négyszeres F1-es bajnok Alain Prost, aki a nehéz kezdés ellenére sem írná le a McLaren-Hondát, mivel nem tudhatjuk, milyen fejlesztési potenciál van a japánok erőforrásaiban.
A négyszeres világbajnok Alain Prost, aki harmadik elsőségét a McLaren-Honda „előző inkarnációjával” szerezte, úgy érzi, hogy korai, sőt hiba lenne leírni a wokingiak idei szezonját annak ellenére, hogy egyelőre messze le vannak maradva az élmezőnytől, s még a pontszerzés sem jött össze számukra, csupán két 11. helyig jutottak öt versenyhétvége alatt – s kettős célba érésnek is csak egyszer örvendhettek.
A motorsport.com-nak nyilatkozó Prost hangsúlyozta, hogy nagyon nehéz lehet kívülről megítélni, mi zajlik jelenleg a csapatnál: „Láthatják a Renault-t is, akik nyertek, most viszont egészen más a helyzet az új technológiával, ám nem kizárt, hogy pár hónap alatt vagy legkésőbb jövőre ismét megerősödnek. Nem tudni, a Honda milyen fejlesztéseket tartogat, a karosszéria pedig nem tűnik rossznak. A hátrány viszont egyelőre egy-másfél másodperc, ami soknak látszik, ám ki tudja, mit a helyzet a motorral és a hozzá tartozó rendszerekkel…?”
A francia persze azt is leszögezte, hogy az a tény, hogy egykoron verhetetlenek voltak együtt, nem garantálja a McLaren-Honda ismételt sikereit: „Veszélyes visszamenni a múltba, mivel olykor teljesen más képet mutat, és nem működik a dolog…” – mondta a négyszeres bajnok, akit Adam Cooper arról is megkérdezett, hogy látja az erőviszonyokat a Spanyol Nagydíjat követően, mely idén először Rosberg győzelmét hozta:
„Ez jó Nicónak, és jó a bajnokságnak is. Tulajdonképpen most volt itt az ideje ennek, nagyon jót tesz a bajnok harcnak. Az F1-nek pedig az, hogy a Ferrari visszatért – a Renault-nak viszont gondjai vannak, a McLaren-Honda pedig még nem áll készen, szóval az egy másik történet. De csak várjunk egy kicsit, és újra megváltoznak a dolgok, talán egy háromszereplős csata vár ránk, vagy egy párharc a Ferrari és a Mercedes közt. Ez a körforgás is az F1 része.”