Motor
2016. március 1. kedd, 14:33
A FIM a mai napon bejelentette, hogy az idei évtől kezdődően csak tíz büntetőpont összegyűjtése után szankcionálják a versenyzőket. Ha valakinek összejött a tíz egység, az továbbra is automatikusan egyversenyes eltiltást kap, a korábban négy, illetve hét pont után járó hátrasorolásos és bokszutcai rajtos büntetést azonban eltörölték.
A gyorsasági motoros világbajnokságon néhány éve került bevezetésre a büntetőpontok rendszere: a pilóták a versenyzői licencükön gyűjtögethették a kihágásaikért az egységeket. Az eddig érvényben lévő szisztéma szerint négy pont után a következő futamon a rajtrács végére sorolták az illetőt, hét egység összegyűltével a bokszból kellett rajtolni, ha pedig tízig jutott, automatikusan eltiltották egy versenyre.
A leghíresebb, büntetőpontok miatt kirótt szankció Valentino Rossi nevéhez fűződik: természetesen a 2015-ös idény végi botrányról van szó, amikor az olasz a sepangi megmozdulásáért három egységet kapott a már meglévő egy mellé, így a mezőny végéről kellett nekivágni a világbajnoki címről döntő valenciai finálén, amelyen végül ki is csúszott a kezei közül a hőn áhított tizedik összetett elsőség.
Nos, a mostantól életbe lépő szabályozás szerint Rossi megúszta volna hátrasorolás nélkül a malajziai incidenst: a FIM keddi közleménye szerint ugyanis mostantól csak tíz büntetőpont összegyűjtése esetén szankcionálják a motorosokat. Ezért továbbra is egyfutamos eltiltás jár, a „köztes” hátrasorolásos és bokszutcai rajtos büntetéseket azonban eltörölték. Ez azt jelenti, hogy a pilóták a tíz egység összegyűjtéséig voltaképpen valódi következmények nélkül „garázdálkodhatnak”.
Az ugyanakkor nem változik, hogy a büntetőpontok továbbra is 365 napig maradnak érvényben – kivéve, ha összegyűlt a tíz egység, és letöltött az eltiltását: ebben az esetben ez a tíz pont törlődik a versenyző licencéből.