Verstappen: Fájt a vállam, hibáztam, ez van

F1

2015. március 14. szombat, 09:39

A Toro Rosso pilótái a középmezőnyben zárták első F1-es időmérőjüket. Carlos Sainz a boldogabb, hiszen egészen a 8. helyig jutott, Max Verstappen azonban több nehézséggel is szembesült.

A 17 éves holland csak két tizeddel maradt el csapattársa mögött a Q2-ben, ahol az utolsó rohamban egy ideig úgy tűnt, akár ő is továbbjuthat a legjobb tíz közé, végül azonban csak a 12. helyre került, ami miatt elsősorban saját magát okolja.

„A Q2-ben az első köröm tűrhető volt, annak ellenére is, hogy valami nyomta a hátamat, emiatt pedig fájt egy kicsit a vállam” – nyilatkozta Verstappen. „Sajnos nem tudtam elég jó időt futni, mivel a gumik nem álltak készen erre. A második gyorsköröm során aztán hibáztam a 4-es kanyarban, ahol megcsúszott az autó hátulja és ezzel elég sok időt veszítettem. Kár érte, de már semmin nem változtathatok. Már várom a holnapot, az első F1-es versenyemet. Az autó jól működik, és remélhetőleg szerezhetünk néhány pontot, hiszen erős tempóval rendelkezünk.”

verst (1)

Bár a média figyelme a Toro Rosso két pilótája közül a szezon előtt szinte kizárólag Verstappenre irányult, most mégis Carlos Sainz okozta a nagyobb feltűnést, hiszen a negyedik rajtsorba kvalifikált és alig két tizeddel maradt el az anyacsapatnál vezető Daniel Ricciardótól, aki mellőle rajtol majd.

„Nagyon boldog vagyok, remek érzés, hogy életem első Formula-1-es versenyét a rajtrács 8. helyéről kezdhetem meg” – lelkendezet a fiatal spanyol. „Egész sima időmérő volt, leszámítva a Q1-et, ahol elkövettem egy kisebb hibát, de nem hagytam, hogy ez befolyásoljon a továbbiakban és onnantól minden igazán jól ment. Nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk holnap, hiszen ez lesz a debütáló versenyem, de már nagyon várom. Bizonyára elég kalandos lesz, de erre készítettem fel magam az egész tél során.”

Tagged: