F1
2015. május 24. vasárnap, 17:21
A Monacói Nagydíj hajrájában nagyot bukó holland F1-es pilóta úgy véli, nem az ő hibája volt, hogy hátulról eltrafálta a francia pilóta autóját – ami a legfontosabb, hogy jól érzi magát.
Már-már azt hittük, hogy egy-két helycserét kivéve semmi izgalom nem vár ránk a Monacói Nagydíjon, de Max Verstappen derült égből villámcsapásként torpedózta meg Romai Grosjean autóját a 64. körben, és fúródott nyílegyenesen a Ste Devote védőfalába. Az addig remekül teljesítő és okosan előző holland azt nyilatkozta, hogy nem is állt szándékában előzni, és azért történt a baleset, mert riválisa túl korán fékezett előtte. (A baleset videója ide kattintva tekinthető meg)
„Az én szememben ez nem is volt próbálkozás” – idézte a 17 éves versenyzőt a Motorsport-com. „Egy körrel előtte is ugyanott fékeztem, amikor balesetet szenvedtem, de az is nyilvánvaló, hogy az előttem haladó autó korábban lépett a fékre. Ekkora sebességnél, ilyen közel autózva a másikhoz, egyszerűen semmit sem lehet tenni. Nem vártam, hogy ilyen hamar fékezni fog, és hiába próbáltam elkerülni, meglepetésként ért.”
Ami a legfontosabb egy ekkora bukás után, az a pilóta egészsége, de az autóból saját lábán kiszálló tehetség sérülés nélkül vészelte át a hajmeresztő bukást. „Nem érzem annyira rosszul magam, csak egy kicsit el vagyok zsibbadva. A karomban éreztem egy kis fájdalmat a becsapódás után, de amilyen gyorsan csak tudtam, kiszálltam az autóból, ami mégiscsak jobb, mint az autóban ülni.”
„A versenyem addig a pillanatig nagyszerűen alakult, remek volt a tempóm a szuperlágy gumikon. A kiállásom során volt egy kis zavar, melynek következtében 20 másodpercet veszítettünk, így ismét feltetettem a szuperlágyakat – attól kezdve nagyon beindultam. Egyszer csak megláttam magam előtt Rosberget és Vettelt, és úgy döntöttem, hogy mögöttük maradok. Ennek köszönhetően sikerült is olyanokat előznöm, akiket ők leköröztek” – nyilatkozta a verseny legijesztőbb, de előzései során legvagányabb pillanatait okozó holland.