F1
2015. június 24. szerda, 15:24
Max Verstappen szóra sem méltatta riválisa véleményét a hétvégi F1-es Osztrák Nagydíjon látott csatájukról, inkább előre akar nézni és csak a saját dolgával törődni.
Noha semmilyen kontakt nem történt közöttük a pályán, Max Verstappen azzal húzta ki Pastor Maldonadónál a gyufát, hogy túl keményen védekezett a spielbergi futam során, és a venezuelai szerint „nem tartotta tiszteletben a játékszabályokat”. Nem ez az első eset, hogy a 17 éves holland magára haragította egyik riválisát, monacói balesetük után Romain Grosjean ostorozta, később az idősebb generáció tagjai, Felipe Massa és Jenson Button is megmondták a magukét.
Verstappen azt mondta, hogy a futam után nem beszélt Maldonadóval, aki egyébként számtalan incidens okozója volt több mint négy éves karrierje során. Az Autosport hasábjain Verstappen a következőképpen reagált a venezuelai véleményére: „Elég mókás, hogy Pastor ilyet mondott. Nem tudok más szót erre, csak annyit hogy mókás. Nem veszem túl komolyan ezeket a dolgokat, hiszen élvezem, amit csinálok. Csak a pozíciómat védtem, és ő pontosan ugyanezt tette volna” – mondta az Osztrák Nagydíjon négy pontot gyűjtő újonc.
A holland az első ausztriai tesztnapon a harmadik helyen végzett, mindössze három tizeddel a mercedeses Pascal Wehrlein mögött. „Sikerült fejlesztenünk az autón a versenyhétvégéhez képest” – mondta. „Több összehasonlítást is végeztünk a leszoríterőt illetően, és úgy gondolom, sokat tanultunk belőle. Silverstone jobban fekszik nekünk, mint Ausztria, ahol hosszúak az egyenesek, de nincsen túl sok gyors kanyar. Silverstone-ban a kanyarok is gyorsak, így remélhetőleg előre tudunk lépni” – tette hozzá Verstappen.