F1
2015. július 4. szombat, 17:07
A szabadedzéseken remek tempót mutatva olykor a harmadik legjobb csapatnak tűntek, az időmérőn azonban visszasüllyedtek a középmezőnybe a Toro Rosso autói. Max Verstappen nem érti az okokat, Sainz sejti.
A gyakorlások után sokan arra számítottak, hogy a faenzai csapat autói akár a Williams és a Ferrari csatájába is beleszólhatnak, ám ez koránt sem valósult meg, szenvedésük pedig már a Q1-ben megmutatkozott. Verstappen végül a 13. helyen esett ki, Sainz azonban még viszonylag jól kijött a helyzetből, hiszen az anyacsapat autóival tartva a lépést a 8. lett.
„Őszintén szólva nem sok változást végeztünk az autón a harmadik edzés óta, ezért nagyon furcsa, ami történt” – beszélt Verstappen a hirtelen tempóvesztésről. „Rendkívül túlkormányzott lett az autó és romlott a tapadás is, ezért komolyan ki kell elemeznünk, hogy mi siklott félre, hiszen fél másodperccel lassabbak voltunk az időmérőn a harmadik edzéshez képest, ez pedig felettébb gyanús. Ha meg tudjuk oldani ezt a problémát, akkor arra számítok, hogy a futamon minden rendben lesz. Ehhez viszont előbb meg kell oldanunk a problémát…”
Sainz szerint azt a bizonyos „problémát” nemes egyszerűséggel Renault-nak hívják, bár azt ő sem tudja, hogy mit lehet feltekerni a Mercedeseken, amit az ő motorjaikon nem.
„A szél miatt nagyon mozgott az autónk, de szerintem ez mindenkivel így volt. A harmadik edzés után viszont már tudtam, hogy az akkori 5. és 6. helyünk nem reális” – nyilatkozta a spanyol. „Nem tudom, hogy hogyan csinálják, de a Mercedes-motoros autók az időmérő kezdetére valahonnan mindig találnak fél másodpercet – nézzük csak meg, ez történt most a Force Indiával, a Williamsszel és a gyári Mercedesszel is. Jók voltunk tehát az edzéseken, de éppen a motor miatt számítottunk is rá, hogy a kvalifikáción hátracsúszunk.”