Vettel hiányolja a „tökösebb” F1-et

F1

2015. május 22. péntek, 17:46

A jelenlegi mezőny legsikeresebb versenyzője, Sebastian Vettel is abba az egyre szélesedő körbe tartozik, amelynek tagjai visszasírják azokat az éveket, amikor még nagyobb kihívást jelentett az autók vezetése.

A Formula-1 szűk közössége úgy tűnik, az elmúlt hetek során elkötelezte magát aziránt, hogy két éven belül élvezetesebbé teszi a sportot, úgy a versenyzők, mind a rajongók számára, hiszen mindkét oldal egyaránt panaszkodik az izgalmak hiányára és a szabálymódosítások miatt egyre lassabbá váló autókra. A Stratégiai Csoport előterjesztett egy átfogó szabályváltozási tervezetet 2017-től, erre ráerősítve pedig a héten két nagy felmérés is elindult, amelyek a nézők véleményére kíváncsiak az F1 helyzetével kapcsolatban. A versenyzők szövetsége, a GPDA által kezdeményezett közvélemény-kutatás itt, a brit Autosport által indított pedig itt érhető el – mindkettő eredményeit áttanulmányozzák majd az F1 döntéshozói.

Dppi_00115006_186

Sebastian Vettel, aki Alexander Wurz és Jenson Button mellett a GPDA elnökségének a tagja, bízik benne, hogy a változások már a küszöbön vannak. „Lehet, hogy én már régi vágású vagyok, de örülnék, ha sokkal nagyobb motorjaink lennének – akár turbók, akár nem -, jobb gumijaink, nagyobb tapadásunk és úgy általában gyorsabb autóink” – jelentette ki a német.

„Őszinte leszek: amikor legelőször vezettem F1-es autót, eléggé féltem, de ma már nem hinném, hogy bárkin is ilyen érzés lenne úrrá. A GP2 és az F1 közötti lépcső nem elég nagy. Ugyan még mindig nehéz gyorsan vezetni, de talán a múltban egy kicsit tökösebbnek kellett lenni hozzá. És ez az a tényező, aminek a versenyzők és a rajongók is örülnének.”

Vettel szerint a sport az alapelveitől is eltávolodott az olyan megoldások alkalmazásával, amelyekkel mesterséges módon próbáltak izgalmat csempészni a küzdelembe.

„Alapvetően a vezetés a legfontosabb része ennek a sportnak, és sokat beszélgettünk az elmúlt időben arról, hogy az autók lassabbá váltak. Elvégre mindig a leggyorsabb versenyzőt keressük. A lényegen pedig semmiképpen sem szabad változtatni, azaz a leggyorsabbnak kell győznie. Bár az elmúlt időben úgy érzem, egyre inkább eltávolodtunk ettől a szélsőségek felé” – fogalmazta meg burkolt kritikáját a négyszeres világbajnok.

Tagged: