Vettel: Nyomás a Mercedesre!

F1

2015. április 20. hétfő, 19:19

Ez akár felszólítás is lehetne saját csapata, a Ferrari irányába, de a négyszeres F1-es világbajnok nem így értette, ellenben versenyről versenyre egyre nagyobb nyomást helyezne a rivális Mercedesre.

A mögöttünk hagyott Bahreini Nagydíjon Sebastian Vettel búcsút intett száz százalékos dobogós mérlegének a Ferrarival, és az 5. hely mindenképp csalódással ért fel számára, hiszen ha nem hagyja magát hibába kergetni a Nico Rosberggel vívott harcban, vélhetően ezúttal is a pódiumon ünnepelhetett volna. A ferraris német azonban nem csügged az elszalasztott lehetőség miatt, ehelyett örül új csapata töretlen fejlődésének.

„Hosszú-hosszú út áll még előttünk az idei szezonban, de azt hiszem, az eddigiekkel nagyon elégedettek lehetünk. Még mindig nagy meglepetés mindenkinek, hogy ilyen erősek vagyunk. Bahreinben egy újabb jól sikerült hétvégét teljesítettünk, és a célunk nyilvánvalóan az, hogy elkapjuk a Mercedest, akikkel szemben még mindig van egy kis hátrányunk” – idézi a motorsport.com a négyszeres világbajnokot, aki a fentieknek megfelelően továbbra is az ezüstnyilakat tartja a bajnokság fő esélyesének.

„Minden más meglepetés lenne. Ők nagyon-nagyon erős szezont futottak tavaly, és az idei hadjáratukat is szépen felépítették, úgyhogy egy kis időbe fog telni, mire igazán pariba kerülünk velük, de minden hétvégén meg fogunk próbálni egyre több és több nyomást helyezni rájuk. Rengeteg teendőnk van még, rengeteg olyan dolog, amiben fejlődnünk kell, ezért én erre is koncentrálok, mert így növelhetjük a leginkább az esélyeinket a bajnokságban. A szezonnak ebben a szakaszában fontos, hogy két lábbal a földön járjunk. Nem mi vagyunk a favoritok, ezt tudjuk, de azt hiszem, eddig sokakat megleptünk a teljesítményünkkel, és leszünk még ennél jobbak is” – fogadkozott Vettel, akinek önbizalmán szemlátomást nem ejtett csorbát a kisebb bahreini fiaskó. 

A heppenheimi születésű pilóta azt ugyanakkor kizártnak tartja, hogy a Mercedesnek valójában még nagyobb lenne az előnye, ami csak azért nem derült ki eddig, mert Hamilton és Rosberg spórolnak a technikával. „Nem hiszem, hogy ilyen ostobasággal próbálkoznának. Biztos vagyok benne, hogy Lewis és Nico is olyan keményen nyomják neki, ahogy csak tudják. Az első kiállás után nagyon szoros volt a helyzet, még Nico és Lewis között is, tehát nem hiszem, hogy spóroltak volna addig bármivel. Persze ami utána jött, a második etapban, az más lapra tartozik, mert amikor elöl haladsz, jobban tudsz vigyázni a gumikra, mivel szabad előtted a terep” – tette hozzá végül a továbbra is sikerre és győzelemre éhes Ferrari-sofőr.

Tagged: