F1
2015. június 29. hétfő, 18:30
Sebastian Vettel védelmébe vette csapattársát, Kimi Raikkönent, akit egyre több kritika ér az elmúlt futamokon nyújtott formája miatt. A német szerint az ilyen apró megingásokkal nem is kellene foglalkozni.
Míg Vettel már öt, Raikkönen csak egy dobogót számlál eddig az idei szezonban, és úgy tűnik, hogy Fernando Alonso után idén egy másik világbajnok mellett is alulmarad – még ha ezúttal kisebb mértékben is. Éppen ezért egyre többen érzik úgy, hogy a finnek kifelé áll a rúdja a sportból, és akár az idei év végén is távozhat, ám Vettel a Hungaroringen tett látogatása során elmondta, hogy szívesen maradna a továbbiakban is a csapattársa.
„Én örülök Kiminek. Mint azt már sokszor mondtam, hatalmas a tisztelet kettőnk között. Semmilyen nézeteltérésünk nincs egymással, hiszen ő nagyon egyenes mindenben. Persze a legutóbbi néhány versenye elég hullámzóan alakult, és teljesen normális az F1-ben, hogy az ember ilyen esetekben azonnal kritikákat kap” – mutatott rá.
Vettel saját bőrén is megtapasztalta, hogy mit érezhet most Raikkönen, és éppen saját példájából tudja, hogy a finn számára is gyorsan jóra fordulhat a helyzet.
„Nekem négy nagyszerű évem volt, amelyeket egy olyan követett, ahol velem is rengeteg dolog történt: sok minden tönkrement, én is hibáztam, ezek miatt pedig kritikákat kaptam. Most pedig ismét megváltozni látszik a helyzet” – magyarázta a Ferrari új reménysége.
„Szerintem épp emiatt nem túl fontosak azok a dolgok, hogy éppen ki milyen formában van. A lényeg, hogy tudjuk, kicsodák is vagyunk, és Kimi ezt pontosan tudja, mint ahogy azt is, hogy mit akar. Ez lehet az oka annak is, hogy ilyen jó a kapcsolatunk.”