Wehrlein ugrik be, ha Bottas nem épül fel?

F1

2015. március 20. péntek, 12:02

Szerző: Strommer Benjamin

A BBC Sport értesülései szerint a Mercedes tesztpilótája a favorit a hátsérüléssel küzdő finn F1-es helyére. Valtteri Bottas azonban bizakodó, hogy ott lehet Malajziában.

A tavalyi bajnokság negyedik helyezettje balszerencsésen indította szezonját, az időmérő után hátfájdalmakkal került kórházba – mint kiderült, egy kis mértékben kiszakadt porckorongsérv miatt –, magán a futamon pedig nem állhatott rajthoz. A probléma, amely akár műtéttel is járhat, elég komoly ahhoz, hogy a Williamsnek számolnia kelljen vele: a finn versenyzőnek lehet, hogy ki kell hagynia a Maláj Nagydíjat.

Bottas azonban bizakodó, hogy rajthoz állhat Sepangban. „Javulás történik, és minden nap egy előrelépés. Alig várom Malajziát” – posztolta Twitter-oldalán az alább látható medencés fénykép társaságában, mellette pedig a finn „sisu” szót is feltűntette, amely elszántságot és bátorságot jelent.

A Williams korábban tett egy érdekes nyilatkozatot, amely szerint a csapatnak nincs hivatalos harmadik versenyzője, akinek ilyen esetben be kellene ugornia – a korábbi bejelentések alapján úgy tűnt, hogy Susie Wolffot léptették elő ebbe a pozícióba, a csapat azonban látszólag nem szívesen ültetné női versenyzőjét autójába, ha nem csupán tesztelésről vagy szabadedzésről van szó.

A BBC Sport információi szerint a motorszállító Mercedes tesztpilótája, Pascal Wehrlein a legvalószínűbb jelölt arra az esetre, ha Bottas visszatérését nem engedélyezik az orvosok egy hét múlva. A 20 éves németet előszeretettel adják kölcsön minden rászoruló Mercedes-motoros istállónak: a téli teszteken például a Force India tavalyi autóját vezette, és a nagycsapat idei és tavalyi modelljével is van már rutinja.

Tagged: