http://formula.hu/parc-ferme/11692
Rádióműsorunkban, melyet podcast formájában a Formula.hu-n is meghallgathattok, Bognár Viktor és Gellérfi-Csizmadia Gergő már megtették tétjeiket a hétvégére azzal kapcsolatban, hogy a bizonyosan bajnokot avató DTM mellett még hány sorozatban lesz meg a bajnok személye a hétvégén. Ogier a WRC-ben, Ekström a WRX-ben, Lieb, Dumas és Jani a WEC-ben, Marc Marquez pedig a MotoGP szerezheti meg a koronát, 1,2, illetve három futammal a szezon vége előtt. Mi 2-3 bajnokavatást láttunk kristálygömbünkben, hát ti?
Ha unod már a pilótabarátnőket, akkor szíveskedj a saját érdekedben megtekintés nélkül átgörgetni ezt a posztot!
http://formula.hu/parc-ferme/11689
Ugyanis nem tudtuk megállni, hogy ne osszuk meg Button kedvese, Brittny legújabb képeit!
Az év hét napjára jut egy-egy Schumacher-bajnokság évfordulója – a mai az egyik!
http://formula.hu/parc-ferme/11691
Egész pontosan azon kettő egyike, melyek még a szezon utolsó futamán is neccesnek tűntek – íme a 2003-as Japán Nagydíj befutója, ahol reális esély volt rá, hogy a német kilencpontos előnyről elveszítse a végső győzelmet Kimi Raikkönennel szemben.
Hamiltonnak a Snapchat segített dobogóra érni Suzukában!
http://formula.hu/parc-ferme/11690
Legalábbis a MiniDrivers sajátos értelmezése szerint!
Nocsak, milyen McLarent próbált ki Pedro De La Rosa
http://formula.hu/parc-ferme/11687
A veterán spanyol azt a leporolt McLaren M10A-t vezette, amely a csapatot alapító Bruce McLaren autója volt az 1970-es szezonban. Fokozva a nosztalgiahangulatot nem is akárhol pattant a volán mögé: Jaramában körözött, ahol 1968 és 1981 között 10-szer tartották meg a Spanyol Nagydíjat.
Emlékszel még Fernando Alonso 2008-as távol-keleti győzelmére?
http://formula.hu/parc-ferme/11678
Na nem „arra”, hanem a másikra… Ma nyolc éve rendezték a mindmáig utolsó Fujiban rendezett Japán Nagydíjat, ahol a Szingapúrban botrányos körülmények között győzelmet szerző spanyol ezúttal tiszta eszközökkel is győzelmet tudott szerezni a Renault-val, miután kihasználta a két élcsapat pilótáinak megingásait.
A 2008-as Japán Nagydíj cikkes összefoglalóját ide kattintva találod, míg az alábbi videóban onboard-felvételeket találsz a rajttól egészen a célig:
A nap idézete: Hamilton és a nedves folt alatta
http://formula.hu/parc-ferme/11673
„Mind láthattuk a nedves foltot a rajtkockádban, mennyire voltál ideges a start előtt?” – tette fel Lewis Hamiltonnak a BBC riportere a kérdést, melyet talán még egyszer átgondolhatott volna…
Kinek kell a közepes keverék? (És kinek nem?)
http://formula.hu/parc-ferme/11686
Talán sosem volt még ennyire változatos a gumiválasztás, mint a közelgő austini futam esetében: Palmer egymaga kért annyi közepes keverékű abroncsot, mint Vettel, Raikkönen, Ericsson, Nasr és Grosjean összeadva!
Szerinted Verstappen melyik barátnője a legcsinosabb?
http://formula.hu/parc-ferme/11685
Sabre Cook, Mikaela Ahlin-Kottulinsky és Joyce Godefridi után Max Verstappen immár Rose van der Aa oldalán tűnt fel. A négy hölgyről ilyen sorrendben mutatunk három-három képet, te pedig dönts, melyikük a legdögösebb?
Nos?
Lehet, hogy kékre festik Vettel Ferrariját?
http://formula.hu/parc-ferme/11684
A neten legalábbis már elterjedt ez a kép a kék zászlókat sűrűn és intenzíven követelő német autójáról…
Imádjuk azokat a videókat, amelyek nem azt nyújtják, amit vártál!
http://formula.hu/parc-ferme/11683
Nos, ez például egyáltalán nem!
motoros
Rajtjai miatt bukja el a vb-címet Hamilton?
http://formula.hu/parc-ferme/11675
Az F1Fanatic blog szerzője, Keith Collantine számítása szerint az ausztrál, a bahreini, az olasz és a japán rajtok, melyek során összesen 22 pozíciót veszített, 27 pontjába kerültek Lewis Hamiltonnak, miközben Nico Rosberg 21-gyel többet szerzett ezeknek köszönhetően – ezt természetesen a rajtpozíciók és a futam végeredménye közti különbségek alapján számította ki. Ha ez így van, akkor Hamilton a hibák nélkül jelenleg 15 pontos előnnyel rendelkezne a némettel szemben, akinek egyébiránt két kimondottan rossz indulása volt: Kanadában az első kanyarban a bukótérbe kényszerülve 8 pozíciót veszített, míg Malajziában Sebastian Vettel hibájából a mezőny végére esett vissza.
Az Olasz Nagydíj rajtja, ahol Hamilton öt pozíciót bukott:
Nem csak az autóban ülve szórakoztatóak: bakik és vicces pillanatok Montoyától, Hinchcliffe-től és a többiektől
http://formula.hu/parc-ferme/11677
Az IndyCar-pilóták különleges pillanatai a 2016-os szezonból…
Egy lista, ahol Valtteri Bottas átvette a vezetést Jim Clarktól
http://formula.hu/parc-ferme/11676
A karrierje első futamától kezdve a Williamsnél versenyző Valtteri Bottas a 73. nagydíját teljesítette a grove-iaknál, ezzel megdöntötte a rekordot azon pilótákat tekintve, akik egész F1-es karrierjüket egyetlen istállónál töltötték. A csúcsot eddig a legendás Jim Clark tartotta 72-vel – korábban már Hamilton is átvette tőle a vezetést, ám ő eligazolt a Mercedeshez a McLarentől, azaz Bottas esetleges csapatváltása esetén ez a csúcs visszaszáll az 1968-ban elhunyt klasszisra.
Hamarosan érkezik statisztikai összegzésünk, melyben megtalálod a suzukai hétvége további „számtani” érdekességeit!
Hiába nyerte meg a szezonnyitót, máris csekélyek Sebastien Buemi bajnoki esélyei
http://formula.hu/parc-ferme/11672
Sebastien Buemi a Formula-E szezonnyitójának hétvégéjén kijelentette, hogy a jövő júliusi FE-WEC naptárütközés során, amelyet egyelőre mindkét fél elkerülhetetlennek tart, ő mindenképpen a Hosszútávú Világbajnokságot fogja válaszani. „A döntés már megszületett, a Toyota jelenti a prioritást. A munkámra kell koncentrálnom, és a legtöbb, amit tehetek, hogy próbálok erős szezont futni” – nyilatkozta a svájci, aki számára különösen nagy csapás, hogy az érintett, július 16-i hétvégén a Formula-E két futamot is rendez New Yorkban, így maximálisan 58 nyolc pont megszerzésétől esik el. Vajon ezzel együtt is lehet olyan domináns évadja a címvédőnek, hogy a montreali szezonzáróra mégis esélyesként érkezzen? Vagy a naptárátfedés által érintett pilóták tömegét látva a két sorozat mégis előáll valamilyen megoldással? Idővel ezekre a kérdésekre is választ kapunk.
Érkezik a Formula-E szezonnyitójának leghitelesebb összefoglalója!
http://formula.hu/parc-ferme/11681
Természetesen az új szezonban sem fogjuk hiányolni a Min-E-drivereket!
A pilóta, a sportbíró és a drón is szerencsés volt – a mentőslány annyira nem…
http://formula.hu/parc-ferme/11680
Stevie Jackson hatalmas balesetet úszott meg a hétvégén Georgiában, mely során egy sportbíró testi épsége is komoly veszélyben forgott. Végül mindenki megúszta, kivéve azt a mentőslányt, akit az autójából kimenekülő versenyző egy bodicsekkel a földre vitt a bukás után…