A Honda fejleszt, de büntetés terhe alatt

F1

2016. szeptember 21. szerda, 13:00

Szerző: Dezső Attila, Fotó: McLaren Honda

A japán motorgyártó megizmosított erőforrással készül a Malajziai Nagydíjra, de a McLaren mindkét F1-es pilótája elhasználta az összes, büntetés nélkül beépíthető motoregységét.

A nyári szünet után, a Belga Nagydíjra a Honda hét zsetont is elhasznált, melyeket a belsőégésű motor és a turbófeltöltő fejlesztésére fordítottak, így a szezon hátralévő részére már csak három zseton maradt a kezükben. A japánok vezetője, Yusuke Hasegawa szerint Sepangra ezeket is kihasználják majd, de ez mindenképp büntetést fog maga után vonni, lévén mind Jenson Button, mind pedig Fernando Alonso elhasználta az összes, szabadon felhasználható erőforrás-elemét. Mindazonáltal a spanyol pilóta azon a véleményen van, hogy az idei előrelépés nagy önbizalmat adott a csapatnak.

A Honda azért Malajziára tervezi az újítást, hogy az azt követő, hazai versenyükön elkerüljék a büntetés miatti hátrasorolást. „Spában egy új motort mutattunk be, de mivel akkor még kilenc verseny volt hátra, még egyre szükségünk lesz majd” – idézte az Autosport Hasegawát. „Ha kettéosztjuk ezeket a versenyeket, akkor körülbelül Malajziában, Japánban, vagy az USA-ban kellene jönnie az újításnak, és mivel nem akarunk büntetést Japánban, ezért valószínű, hogy Malajziára esik majd a választásunk. Még mindig tárgyalásban vagyunk a csapattal, de nem hinném, hogy a rajongók hagynák, hogy Japánban szenvedjük el a büntetést – be sem engednének a pályára!”

Amikor az Autosport arról érdeklődött a szakembertől, hogy mindkét pilóta meg fogja-e kapni a fejlesztést, így válaszolt: „Ezt is meg kell majd vitatni. Nem akarom mindkét autót hátul látni a taktika, és a konstruktőri bajnokság szempontjából. Az lesz a legjobb, ha szétválasztjuk a két autó taktikáját.” Hasegawa szerint továbbra is a belsőégésű motort helyezik előtérbe a fejlesztés terén, de még nem döntöttek róla véglegesen. „Talán egy másik területen fogjuk bevetni, hiszen miután a belsőégésű motort megváltoztattuk, túl sok idő menne el a beállításokra, így ebben az évben már nem szeretnénk erre fordítani a forrásainkból.” Hasegawa hozzátette, hogy a súlycsökkentés, valamint egy erősebb motorblokk lehetnek még azok a területek, ahol teljesítménybeli növekedést tudnak elérni.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: