A Honda sok dologra használná Buttont

F1

2016. szeptember 9. péntek, 06:53

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Yusuke Hasegawa, a japán F1-es motorgyártó feje sajnálja, hogy már nem versenyez a brit világbajnok, de örül annak, hogy másra is használhatják jövőre – Vandoorne-t már most is nagyra tartja.

Jenson Button háttérbe lépése nem csak Stoffel Vandoorne számára teremtett lehetőséget, de a Honda is jól járhat ezzel a döntéssel – a japán motorgyártó a következő évben szeretné jobban bevonni a brit világbajnokot a fejlesztésbe.

button-press-2016

„A Honda számára Jenson egy különleges pilóta” – mondta Yusuke Hasegawa, a japánok Formula-1-es projektjének vezetője. „Több, mint nyolc évig dolgoztam vele, rengeteg japán szurkolója van, de eljön a nap, amikor el kell fogadnunk, hogy már nem versenyez. A következő szezonban már nem versenyzőként fog dolgozni.”

„Annak viszont nagyon örülök, hogy továbbra is kapcsolatban maradhatunk vele, arra számítunk, hogy többet tudunk dolgozni együtt, sokkal több mindenre tudjuk Jensont használni majd, mint ebben a szezonban” – magyarázta a helyzetet Hasegawa. A japán szakember egyébként annak is örül, hogy Stoffel Vandoorne végre megkapja a lehetőséget.

„Ő már megmutatta a képességeit Bahreinben, a tavalyi GP2-es szezonban is és izgalmas egy ilyen tehetséges fiatalt a csapatban tudni. A Super Formula sorozatban is rögtön dobogóra állt, ami hihetetlen. Nem csak szimplán tehetséges, de nagyon nyugodt és nagyon okos is. Néha félreértjük ezt” – méltatta a belga pilótát a Honda-vezér.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: