A Honda szerint nincs szükség nagyobb motorhangra

F1

2016. május 6. péntek, 08:37

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Az F1-es csapatok a következő években lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy a rajongók számára élvezhetőbbé tegyék a motorok hangját, ám a Honda nincs meggyőződve ennek szükségéről.

Az F1 Bizottság által legutóbb elfogadott, az erőforrások jövőbeli fejlesztéseiről szóló határozatba a motorhang javítását is belefoglalták. A V6-os korszak kezdetével ugyanis érezhetően változott az autók által kibocsátott zaj tónusa, és ezen az sem javított elegendőt, hogy az idei évre ennek érdekében változtattak a kipufogókra vonatkozó szabályozáson.

Többségi szavazással ugyan elfogadták a változás szükségét, de Yusuke Hasegawa a Honda F1-es részlegének a vezetője nem látja értelmét annak, hogy a sport ennyire erőlteti ezt a vonalat.

Dppi_00116002_142

„Nem érzem, hogy szükség lenne valamilyen mesterséges hanggenerátor bevezetésére, de ha a FOM ragaszkodik hozzá, követnünk kell az utasításait. Személy szerint azonban semmilyen előnyt nem látok benne” – fogalmazott az ESPN-nek nyilatkozva. „Nem hiszem, hogy kellene nekünk, hogy az F1-nek ekkora hangja legyen. Persze a sport résztvevőiként vannak bizonyos kötelességeink, szóval hallgatnunk kell egyes véleményekre.”

Való igaz, hogy a Honda hagyományosan a leghangosabb erőforrással rendelkezik az F1-es mezőnyben, de a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier mégis nyitottabban áll hozzá a kérdéshez, szerinte semmit nem veszít az F1, ha ezen a területen megpróbál valamit tenni a nézők kedvéért. Azt azonban elismeri, hogy a hang csökkenése a hibrid turbó erőforrások érkezésével természetes folyamat, és a motorokkal semmiképp sem lenne szabad visszafelé fejlődni a nagyobb hang érdekében.

„A technológiát és a történelmet nem igazán lehet vegyíteni. Jelenleg hibrid motorokat használunk, amelyek a technológia rendkívül magas szintjét képviselik. És ezen technológia használatának hatása, hogy a hang már nem illeszkedik ahhoz a show-hoz, amit a rajongók elvárnak a sporttól. Ennek a kérdésnek pedig már semmi köze a technológiához, csupán a szórakoztatásról van szó. És léteznek olyan eszközök az utcai sportautókban is, amelyek nagyobb hang előállítására szolgálnak, szóval nem látom akadályát, hogy mi is utánajárjunk ennek a dolognak, ha az tényleg élvezhetőbbé teszi a műsort a rajongók számára” – vélekedett a francia vezető.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: