F1
2016. október 23. vasárnap, 12:21
A szezon második felében persze megállás nélkül pörög az átigazolási pletykapiac, de versenyhétvégék alkalmával mindig új fokozatba kapcsolnak az események. Íme az Austinban felmerült legújabb lehetőségek.
A sokáig a legszerteágazóbb választékkal rendelkező Renault-nál úgy tűnik, már csak ketten vannak versenyben azért, hogy 2017-ben csatlakozzanak Nico Hülkenberghez a másik autóban. Egyikük a csapatnál jelenleg is vezető Kevin Magnussen, a másik pedig Esteban Ocon – a két név pedig az Auto Motor und Sport értesülései szerint házon belül is megosztja a csapattagokat: a patrióták a francia Ocont, míg a folytonosságra törekvő mérnökök inkább Magnussent látnák szívesebben a jövő évi autóban.
A döntés azonban nem teljes mértékben a Renault kezében van, hiszen Ocon a Mercedes alkalmazásában áll, így a stuttgartiakon múlik, hogy engedik-e őt egy évet a rivális márka kötelékében versenyezni. Hiszen Toto Wolfféknak van egy jobb ötletük is a Force India képében. Noha eleinte sokan Pascal Wehrleint gondolták esélyesebbnek a két jelenlegi Manor-pilóta közül arra, hogy átvegye Hülkenberg üresen hagyott helyét, most úgy tűnik, a csapat mégis inkább Ocon felléptetésében gondolkodik.
A Mercedes lépése több olyan pilóta sorsát is befolyásolhatja, akik semmilyen kapcsolatban nem állnak a csillagos márkával. Ha Ocont mégis hagyják a Renault-nál versenyezni, akkor a Force Indiához Felipe Nasr érkezését valószínűsíti több forrás is, a brazil ugyanis jelentős anyagi támogatást tudna magával vinni szponzorai révén. Nasr egyébként Bernie Ecclestone segítségére is számíthat, aki mindenképpen szeretne egy brazil pilótát a mezőnyben tartani Felipe Massa visszavonulását követően is.
Ha pedig Magnussennek nem maradna helye Enstone-ban, a hírek szerint szívesen látnák őt a Haasnál, ahol nincsenek teljesen megelégedve az idén még pontot sem szerző Esteban Gutierrezzel. De az említett német lap szerint még egy olyan csavarra is van halvány esély, hogy Gutierrez kössön ki a Renault-nál, a helyére pedig Wehrlein kerüljön a Haashoz.
Végleg kikerült viszont a Renault célkeresztjéből Valtteri Bottas, akinek megszerzésére még tett egy utolsó sikertelen kísérletet a hétvégén a franciák csapatfőnöke, Frederic Vasseur. A Williams egy további évre tudta őt magához kötni, így most már mindenki biztosra veszi, hogy a finnt és Lance Strollt fogja bejelenteni 2017-re a csapat, amint a fiatal kanadai betölti 18. életévét október végén.
Akár már egyetlen döntés is elég ahhoz, hogy ezek a fent említett helyek egy hullámban mind gazdára találjanak, ezt követően pedig már nem sok üres ülés marad. A Sauber és a Manor majd a maradékból válogathat, de ez a kínálat sem utolsó: nem kizárt, hogy valamelyiküknél ülést kap majd Gutierrez, Jolyon Palmer, Antonio Giovinazzi, Jordan King, Szergej Szirotkin vagy Pierre Gasly.