A ramadán sodorhatja veszélybe Haryanto futamát

F1

2016. június 12. vasárnap, 15:18

Egy az F1-ben eddig szokatlan jelenség hátráltathatja Rio Haryantót a Kanadai Nagydíjon és az előttünk álló futamokon, hiszen vallása miatt be akarja tartani az iszlám által előírt böjtöt, a ramadánt.

Ritkán fordul meg a Formula-1-ben olyan versenyző, aki az iszlám vallás hithű követője, a Manorhoz idéntől csatlakozott Rio Haryanto azonban pontosan ilyen, így pedig nehéz helyzetben találta magát a hite által előírt böjt miatt.

Dppi_00116004_310

Az iszlámban minden nyáron, nagyjából egy egyhónapos időtartamban megtartják a vallás egyik alappillérének számító böjtöt, a ramadánt. Ez az időszak során napfelkelte és naplemente között tilos bármilyen ételt vagy folyadékot fogyasztaniuk a híveknek, ami igencsak megterhelő tud lenni a szervezet számára, különösen akkor, ha az illető Formula-1-es versenyző.

Az idei ramadán június 7-én kezdődött, így a Kanadai mellett az Európa és a Brit Nagydíj is a böjt időszakába esik. Haryanto eddig Montrealban is betartotta vallása előírásait az edzésnapokon, de lehet, hogy a Manor orvosainak javaslatára vasárnap meg kell szakítania a ramadán előírásait, hiszen a másfél órás Kanadai Nagydíj olyan megterhelő kihívást tartogat, amit nehéz lenne úgy épségben átvészelni, hogy csak naplemente után, este 20:44-kor vehetne magához először folyadékot.

„Rio betartotta a böjtöt ezen a héten, de arról a csapata és a fizioterapeutája fog dönteni, hogy hogyan járjon el vasárnap” – mondta az indonéz pilóta menedzsere, Piers Hunnisett. „Hosszú verseny áll előtte, és a dehidratáció veszélye aggodalmat jelent. A versenyzők rengeteg folyadékot veszítenek a futam során, és semmiképpen sem akarjuk, hogy Rio elveszítse a koncentrációját, miközben 350 km/órás tempóval halad. Biztonsági kérdések merülnek fel, amit fontolóra kell vennünk. Egész héten a hite szerint élt, és hétfőtől folytatni is fogja a böjtöt.”

Haryanto a 20. helyről kezdheti majd meg a Kanadai Nagydíjat, miután Marcus Ericsson büntetés miatt mögüle, Kevin Magnussen pedig a bokszból rajtol.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: