A Red Bull elmondta, mi okozta Verstappen lassú rajtját

F1

2016. szeptember 19. hétfő, 11:23

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH

A holland pilóta az ötödik helyen zárta a Szingapúri Nagydíjat, de akár a dobogóért is harcba szállhatott volna, ha nem rontja el az indulást – a Red Bull felfedte a rajnál látott hiba okát.

Monza után ismét nem produkált tökéletes indulást a holland pilóta, és majdnem rajta is veszített: ahogyan Carlos Sainz éppen kikerülte volna őt, a spanyol Nico Hülkenberg útjába került, a keresztbe forduló Force India pedig majdnem magával vitte Red Bullját is. A barcelonai győztes kipörgő kerekeire panaszkodott verseny utáni interjújában, a Milton Keynes-iek csapatfőnöke pedig felfedte, hogy mi is történt pontosan az RB12-esben a piros lámpák kialvásakor.

„A probléma a kuplung hibája miatt lépet fel” – idézte az F1i.com Christian Hornert. „Szombaton azt gondoltuk, hogy baj lesz vele, ezért engedélyt kaptunk az FIA-tól arra, hogy tüzetesebben megvizsgáljuk. Mivel nem volt semmiféle látható probléma vele, ezért nem lehetett kicserélni, viszont újra előjött, amikor túl nagy nyomatékot kívánt. Ennek következtében kipörögtek a kerekek, aztán jött Hülkenberg, így rettentően sok időt veszítettünk az egyes kanyarig.”

A visszaeső Verstappen aztán nagyot küzdött Toro Rossós nemezisével, Danyiil Kvjattal, végül pedig sikerült a hatodik helyig felzárkóznia. „Ezt követően aztán folyamatosan küzdött a turbulenciával, ezért keményen kellett harcolnia, hogy előzni tudjon. Az első két etap végére rendesen elkoptatta az abroncsokat, a futam második felében viszont egyre erősebbé és erősebbé vált” – tette hozzá a csapatfőnök. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: