Bulvár
2016. szeptember 8. csütörtök, 09:31
Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő
Életrajzi könyvében olyan részleteket árult el magáról 1996 F1-es bajnoka, melyeket korábban sosem: utolsó versenyét a halálfélelem miatt adta fel egy ép autóval, s még ma is terápiára jár.
Az 1996-is világbajnok, a kétszer is az év sportolójának választott Damon Hill most megjelent életrajzi könyvében kendőzetlenül őszintén vall arról, micsoda mentális és lelki problémákkal küzdött karrierje utolsó éveiben, melyek végül ahhoz vezettek, hogy élete utolsó F1-es nagydíján egy ép és egészséges autót a bokszba hajtson, s feladja a versenyt. Az ok nem volt más, mint a halálfélelem: az édesapja 1975-ös elvesztése által kiváltott érzelmek csapattársa, Ayrton Senna tragédiája után újra, még erősebben törtek a felszínre, s ez a következő években egyre erősebb szorongásba és depresszióba taszította.
Ezért állt meg utolsó nagydíja közepén: „Azonnal ki akartam szállni, éreztem, hogy a háttérben ott leselkedik az, ami apámmal történt, ott vár rám egy baleset a következő kanyarban, mely az életembe kerülhet. Azt gondoltam, hogy meg fogok halni” – mondta Hill, aki azt követő hat évben egyetlen versenyt sem nézett meg, s 2003-ban végül orvoshoz fordult a szorongása miatt. A terápiákat még most, 13 év elteltével is folytatja.
Hill a híres fotóról is beszélt, melyen hat F1-es pilóta veszi őt körül, akik közül hárman is a versenypályán vesztették életüket – ráadásul von Trips nem sokkal a kép elkészülte után, s 14 nézőt is magával vitt: „Ott volt ez a borzalmas dolog a háttérben, az állandó elvesztése a srácoknak. Apám nem gondolta, hogy beszélnie kellene erről, az embereknek egyszerűen meg kellett birkózni ezekkel a történésekkel” – mondta Hill, aki azt is elárulta, hogy édesanyja is terápiára járt, hogy feldolgozza a férjére leselkedő veszélyt, de Graham Hill végül megtiltotta ezt neki.
Mindemellett Hill egy szomorú részletet is elárult a Senna halálát követő első futamról – amikor Monacóban felöltötte overálját az öltözőben, meglátta, hogy az elhunyt pilóta szerencsehozó pólója most is ott lóg egy vállfán: „Az egész dolog sokkolt, az apám halálakor megtapasztalt feloldatlan gyász ismét feléledt. A hatalmas kavarodásban ezt az apró részletet senki nem vette észre. Amikor egy versenyző sebezhető állapotban van, nincs szüksége arra, hogy emlékeztessék rá, hogy ahányszor csak elhagyja az öltözőt, és beszáll az autóba, talán nem fog visszatérni…”
De visszatérve a visszavonulása után rátörő szorongáshoz: „Nem olvastam újságokat, öt-hat évig versenyt sem néztem, 2000-től kezdve elszakadtam mindentől. Aztán 2003 körül segítséget kerestem. A terápia megtanít, hogy fejezd ki az érzéseidet. Néha még most is rám tör a szorongás, de semmi olyasmi, mint korábban.”