F1
2016. március 8. kedd, 11:36
Az Európai Nagydíj nagykövetévé kinevezett Fernando Alonso időt szakított arra, hogy első alkalommal elutazzon Azerbajdzsánba, ahol egy eddig titkolt vágyát is felfedte: ráhajtana a nagy triplára?
A kaukázusi főváros utcáin kijelölt, helyenként valószerűtlenül szűk és kanyargós F1-es pálya olyan messze van az ováloktól, mint Baku Indianapolistól (és tényleg!), Alonso azonban mit sem törődött ezzel a kontraszttal, amikor az azeriek vendégeként adott sajtótájékoztatója során a világ legnevesebb versenysorozatairól beszélt, utalva arra, hogy karrierje során szeretné teljesíteni a Triple Crown elnevezésű sikersorozatot, megnyerve a világ leghíresebb autóversenyeit.
„Azt hiszem, kijelenthető, hogy mi pilóták mindannyian szeretjük a nagy kihívást jelentő versenyeket. Mindközül talán a Le Mans-i 24 órás rendelkezik a legnagyobb presztízzsel a motorsportok világában” – mondta, amikor a hosszútávú versenyen való, régóta közismert részvételi szándékáról kérdezték, ám a spanyol egy váratlan fordulatot is bevont az egyenletbe. „Három nagy versenyt szoktak emlegetni ezzel kapcsolatban: a Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órást és az Indianapolis 500-at. Monte-Carlóban már nyertem kétszer, tehát már csak a Le Mans-on és az Indy 500-on szeretnék győzni. Az utóbbi persze különösen nehéz lesz, hiszen nem vagyok hozzászokva az oválokhoz és az amerikai versenyzéshez, de Le Mans-t illetően nagy a csábítás.”
Persze a Triple Crown megszerzésére fokozottan igaz, hogy könnyebb beszélni róla, mint teljesíteni, hiszen a történelem során eddig csak Graham Hillnek sikerült ez, és jelenleg Juan Pablo Montoya áll hozzá legközelebb, aki már kacérkodik is a Le Mans-i részvétel gondolatával. Alonso azonban ezt megelőzően még sohasem tett utalást arra, hogy érdekelné a formulaautózás amerikai formája.
A spanyol, ha már ott volt Bakuban, akkor persze körbejárta a főváros jeles épületei mellett és az óváros utcáin áthaladó pályát is, amelyen június 19-én első alkalommal rendeznek majd Európa Nagydíjat.