Alonso: Én nem megyek nyári szabadságra!

F1

2016. július 15. péntek, 10:33

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Fernando Alonsónak már megvan a programja erre az augusztusra: a McLaren mérnöki gárdáját fogja noszogatni, hogy ne pihenjenek túl sokat, hiszen az autónak javulnia kell.

Az augusztus hagyományosan egy csendes, eseménytelenebb időszaka a Formula-1-es szezonoknak. A csapatok gyárainak két hétre kötelezően be kell zárniuk, így mindenki elmehet nyaralni és kikapcsolódni, és nem kell tartaniuk attól, hogy emiatt lépéshátrányba kerülnének a riválisokhoz képest. Fernando Alonso azonban utalt arra, hogy tőle nem fogunk láblógatós képeket látni egy tengerpartról, hiszen a szünet alatt is a McLaren motivációjának fenntartásán fog fáradozni.

Dppi_00116010_104

„Mindenben nyerni akarok, amit az életben csinálok. Már számolom vissza a napokat a következő nagydíjig és a következő lehetőségig. Persze nem titok, hogy frusztrált a csapat, de ott fogok lógni mindenkinek a nyakán, mert gondoskodni akarok róla, hogy nem fognak túlságosan lazítani, hiszen én sem megyek el szabadságra” – mondta határozottan a SkySportsnak.

Persze érthető a spanyol türelmetlensége, aki dolgok jelenlegi állása szerint második szezonját is kénytelen lesz úgy eltölteni a McLarennél, hogy nem állt fel a dobogóra. Alonso azonban jelenlegi helyzetében is meg tudja találni a pozitívumot, hiszen tudja, hogy a mezőny több tagjának az övénél jóval kegyetlenebb sors jutott az F1-ben.

„Semmit nem sajnálok. Ha az ember befejez valamit egy helyen, akkor eljött az ideje a váltásnak, és nekem pontosan ez az érzésem a Ferrarival kapcsolatban. Azt hiszem, hogy a legjobbamat nyújtottam ott, és a legjobbkor hagytam el őket” – mondta el már nem először.

„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy két bajnoki címet nyertem. Vannak olyan nagyon tehetséges versenyzők, akiknek sohasem adatik meg a lehetőség. Az ausztriai pilótaparádén beszélgettem az első sorból rajtoló Nicóval [Hülkenberg], aki az első dobogója megszerzésében reménykedett. Pedig ő egy igazi szupertehetség, szóval az ő helyzetét látva én tényleg nem lehetek csalódott, ha nem érek el bizonyos dolgokat.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: