Alonso: Jó lenne egy Q3-as szereplés

F1

2016. április 29. péntek, 18:27

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Fernando Alonso, a McLaren F1-es pilótája óva int mindenkit, mivel a pénteki eredményeik mindig jobbak, mint a szombatiak, de ezúttal is bizakodó a Q3-ba jutással kapcsolatban.

A McLaren pilótái az első szabadedzésen egy 11. és 12. helyre elegendő köridőt futottak, míg a második gyakorláson már mindkét autó befért az első tíz pozíció egyikébe. A pénteki tendencia azonban eddig is azt mutatta, hogy ezen a napon jobban teljesítenek, mint az időmérőn. Fernando Alonso reménykedik, hogy legalább az egyik McLarennel a legjobb tízbe tudnak kerülni.

A spanyol pozitív hangneme annak is köszönhető, hogy szerinte a csapata még nem hozott ki mindent a versenygépéből: „Jó hír lenne számunkra, ha legalább az egyik autónk benn lenne a Q3-ban holnap. Azt hiszem, ezt teljesíteni is tudjuk. Eddig a pénteki eredményeink talán egy kicsit túlértékelték a valós esélyeinket a szombatokkal kapcsolatban, de az autót jónak éreztem ma. Még nem vagyunk 100%-on, és még mindig van egy kicsi, amit nyerhetünk a McLarenből. Lássuk, ez elég-e ahhoz, hogy az első tízbe kerüljünk az időmérőn.”

 Dppi_alonso_04.29.

„Bizonyos kanyarokban az autó alulkormányzott volt. Ha tökéletesítjük az erőforrásunkat és felmelegítjük a gumikat a megfelelő hőmérsékletre, akkor javíthatunk a 12. pozíción. Remélem holnap a maximumot tudjuk majd nyújtani” – zárta gondolatait a kétszeres világbajnok. 

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: