F1
2016. június 6. hétfő, 10:14
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
A királykategórián kívül is talál kihívást a kétszeres spanyol F1-es világbajnok – hamarosan legendás versenyeket vehet célba a McLaren-Honda jelenlegi pilótája. Kérője máris akad…
Az autósport világának Grand Slamjét a Formula-1-es Monacói Nagydíj, a legendás Indy 500, valamint a Le Mans-i 24 órás futam alkotja – jó pár pilóta szeretné „behúzni” ezt a három rendezvényt. Így van ezzel a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso is – a 34 éves pilóta nagy kihívásnak tekinti az Indy 500-at és Le Mans-t is. Monacóban már nyert…
„A motorsportok tetején három legendás esemény van: Monaco, Le Mans és az Indy 500” – mondta Alonso a spanyol AS lapnak. „Tudom, hogy nehéz megnyerni mindhárom versenyt, de nagyszerű kihívást jelent”. A találgatások természetesen rögtön elindultak, hogy a hispán pilóta a Formula-1-en kívüli sorozatokra gondol (a hétvégén NASCAR-futamon volt), ráadásul korábban a menedzsere is beszélt arról, hogy Alonsót érdeklik egyéb szériák – többek között a hosszútávú világbajnokság is.
Chip Ganassi, aki a NASCAR-ban és az IndyCarban is érdekelt, egy twitter-bejegyzéssel reagált: „Küldjétek el neki az email-címem, telefonszámom, twitter-fiókom! #szeretemagyőzteseket” – írta a közösségi oldalán. Afelől ne legyen kétségünk, hogy ha Alonso úgy dönt, válogathat majd a lehetőségek közül…