Alonso szerint van még mit javítani a halón

F1

2016. szeptember 17. szombat, 11:10

Szerző: Czinege Ádám, fotó: McLaren-Honda

Fernando Alonso Szingapúrban először próbálhatta ki a halót az F1-es McLaren-Hondával. A spanyol el is mondta főbb észrevételeit a fejvédő eszközzel kapcsolatban.

Korábban már szó volt róla, hogy a spanyol pilóta kipróbálhatja a halót. Ez a szingapúri hétvége első szabadedzésén valósult meg a kétszeres világbajnok számára.

Alonso így kezdte a fejvédő eszköz elemzését: „Elég nehéz be- és kiszállni az autóból, ez az első benyomásom. Valamennyire csökkenti a kilátást. Emlékszem, amikor magasabb lett az autók eleje, akkor ugyanúgy kevesebbet láttunk, de két és három év után már hozzászokik az ember, és nem is figyel erre.”

 alonso-halo-2016

A 2005-ös és 2006-os világbajnok szerint tehát a legfőbb probléma a következő: „Ha a halót bevezetik, az egy kicsit hatással lesz a látási viszonyokra, tehát azt hiszem, van még teendő a tervezés szempontjából.”

A spanyol újabb gondokkal zárta gondolatait: „A be- és kiszállás tempóján javítani kell valahogy, és azon is, hogy jobban hozzá lehessen férni a biztonsági övhöz. Vannak még dolgok, amiken el kell gondolkodni.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: