F1
2016. május 13. péntek, 10:08
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Javított a rendszeren a Mercedes, de csak Hamilton kapja meg egyelőre, Rosberg maradt a réginél – ő viszont új belsőégésű motort és MGU-K-t „kezd meg” ezen a hétvégén.
A Kínában és Oroszországban is megjelenő technikai probléma után a Mercedes hatalmas erőket mozgósított meg annak érdekében, hogy ne forduljon elő ismét a hiba Lewis Hamilton autójában. Az utóbbi két hétben az istálló versenyt futott az idővel, végül a Spanyol Nagydíjra egy új MGU-H rendszert szerelnek be a világbajnok autójába.
A Motorsport.com szerint ez egy átdolgozott és továbbfejlesztett verziója a hőenergia-visszanyerő rendszernek, amelytől elsősorban nagyobb megbízhatóságot várnak. Az új alkatrészt már be is szerelték és a pénteki napot ezzel teljesíti Hamilton. Problémát jelent viszont, hogy a brit pilótának ez idén már a negyedik MGU-H rendszere lesz öt hétvége alatt, ez pedig azt jelenti, hogy már csak egyet használhat fel a teljes szezon során rajtrács-büntetés nélkül.
Nico Rosberg Mercedesében ellenben meghagyta a csapat az eddigi MGU-H-t, neki ugyanis még semmiféle problémája nem volt és bíznak abban, hogy ez így is marad az ő esetében. A következő futamokon már ő is megkaphatja a frissített rendszert, de azt egyelőre csak Hamilton autójában próbálják ki.
A listavezető ugyanakkor megkapja idei második belsőégésű motorját és a második MGU-K rendszerét is a Spanyol Nagydíjra.