F1
2016. május 6. péntek, 09:13
Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI
A Honda szerint akkor van legjobb esélyük még idén közelebb férkőzni a rivális gyártók teljesítményéhez, ha a fejlesztési zsetonokat nem apránként használják el, hanem nagyobb átalakításokra „gyűjtenek”.
A jövő hétvégi Spanyol Nagydíj hagyományosan az a hely, ahol a csapatok és a motorgyártók is bevetik az első nagyobb évközi fejlesztésüket, ám a Hondánál egyelőre nem biztosak benne, hogy új erőforrások kerülnek-e a McLarenekbe az előttünk álló hétvégén. Ennek oka nem az, hogy ne zajlana javában a munka a japánok sakurai főhadiszállásán, sokkal inkább az, hogy egy nagyobb dobásra készülnek.
„Természetesen folyamatosan fejlesztünk. Egyelőre csak nem döntöttük el, hogy mikor vetjük be először az új technológiát, azaz hogy mikor használjuk fel a zsetonokat” – idézi a Honda-főnök Yusuke Hasegawát az F1i. „Remélem, hogy nagy előrelépést jelentenek majd az újítások. Azt hallottam, hogy egyes elemek igazán ígéretesek, de persze amíg meg nem kapjuk őket, nem tudhatjuk, hogy pontosan mekkora előnyt is jelentenek.”
„A belsőégésű motor és az ERS az a két terület, amelyekre jelenleg koncentrálunk, hiszen ezekben akarunk a legtöbbet javulni. Még 14 zsetonunk van, ami több a Mercedeshez és a Ferrarihoz viszonyítva, de persze így is jelentősen korlátozva van, hogy mit tehetünk. Taktikai okokból nem akarjuk apró lépésekre elhasználni a zsetonokat, ehelyett hatékonyan próbáljuk őket elkölteni. Persze hogy ez beválik-e, az is akkor derül csak ki, amikor alaposan átvizsgáltuk a fejlesztések végeredményét.”
2016-os zsetonhasználat négy futam elteltével. A Renault-nak van a legnagyobb mozgástere, de még a Honda is többet fejleszthet, mint a Ferrari és a Mercedes
A gyártók persze tudják, hogy a zsetonokkal már csak idén kell taktikázni, a szezon végétől kezdve ugyanis már szabad lesz a fejlesztés, miután az F1 Bizottság az elmúlt héten megállapodott a motorokra vonatkozó jövőbeli irányelvekről. Ettől persze az idei eredményekben még sokat számíthat, hogy hogyan gazdálkodnak a résztvevők az utolsó egységeikkel.