A Paddock Magazine összegyűjtötte az F1 száz legbefolyásosabb személyének listáját, amelynek utolsó, harmadik epizódjából kiderül, kik – és milyen sorrendben – tartoznak a legfőbb döntéshozók közé.
20. Claire Williams (A Williams helyettes csapatvezetője; 39 éves)
A lista legelőkelőbb helyen álló hölgytagja, aki az elmúlt évek talán legtöbbet fejlődő és előrelépő személye is. Bár megnevezése szerint apja helyettesének számít, valójában már ő intézi a Williams ügyeit a versenypályákon és a marketing terén is.
19. Paddy Lowe (A Mercedes technikai igazgatója; 54 éves)
A Mercedes sikere mögött álló egyik legfőbb agytröszt. Éveken át a McLarennél lépdelt előre a ranglétrán, ma pedig az F1 egyik legnagyobb tiszteletben álló technikai szakembere.
18. Cyril Abiteboul (A Renault Sport F1 ügyvezető igazgatója; 38 éves)
Rövid időn belül a vezetési forma több szintjét is megtapasztalta. A Caterham csapatfőnöke is volt, most a Renault F1-es projektjét egyengeti.
17. Vijay Mallya (A Force India tulajdonosa; 60 éves)
Az F1 egyik sajátos karaktere, aki sokat tett a sport indiai népszerűsítéséért. Más vállalkozásaiban kirobbant botrányos ügyei révén azonban a Formula-1-es hierarchiában is gyorsan csökkenhet a rangja.
16. Charlie Whiting (Az FIA F1-es versenyigazgatója; 64 éves)
A pilóták után a sport egyik legismertebb arca, aki a versenyek körüli és közbeni döntésekért felelős. Rengeteg oldalról megtapasztalta már az F1-et az itt töltött évtizedei alatt.
15. Carlos Slim Helú (A Telmex ügyvezető igazgatója; 76 éves)
Korábban a világ leggazdagabb emberének is tartották, az utóbbi időben pedig az F1-es szerepvállalás iránt is érdeklődést mutat. Csapatokat és versenyzőket szponzorál, és nagy szerepe volt a Mexikói Nagydíj visszahozásában is, amin fiával együtt dolgozott.
14. Steve Koltes (A CVC Capital Partners társelnöke; 58 éves)
Ritkán tűnik fel a nyilvánosság előtt, de egyike azoknak, akik fontos szerepet játszanak a sport jövőjének alakításában.
13. Niki Lauda (A Mercedes csapatelnöke; 67 éves)
A pilóták szemléletének egyengetésében játszik fontos szerepet, amit saját versenyzői tapasztalatai tesznek lehetővé. Ecclestone-nal való régi barátsága pedig szintén jól jön a csapat számára.
12. Maurizio Arrivabene (A Ferrari csapatvezetője; 59 éves)
A Philip Morris révén már régóta kapcsolatban áll az F1-gyel és a Ferrarival, de csapatfőnöki posztja még viszonylag új. Új szemléletet próbál meghonosítani annak érdekében, hogy visszajuttassa az istállót az élre.
11. Christian Horner (A Red Bull csapatvezetője; 42 éves)
Sokak szerint ő lenne a legalkalmasabb Ecclestone utódjául, hiszen a Red Bull élén az utóbbi évek során máris a sport egyik főszereplőjévé vált.
10. Carlos Ghosn (A Renault-Nissan ügyvezető igazgatója; 62 éves)
Komoly döntést hozott meg, amikor felvásárolta a nehéz helyzetben lévő Lotust, hogy a Renault-val gyári csapatként térjen vissza az F1 szerves körforgásába.
9. Sir Frank Williams (A Williams alapítója; 74 éves)
Ma már a lánya segítségével működteti legendás alakulatát. Élete és sikerei sokak számára jelentenek inspirációt.
8. Ron Dennis (A McLaren Group elnöke; 68 éves)
Napjainkban ugyan csapata nem tündököl régi fényében, de Dennis a ’80-as évek óta többet elért F1-es alakulatával, mint bárki más. 2014-től újra teljes kapacitásban visszatért a versenycsapat életébe, így továbbra is meghatározó döntéshozó maradt a sportban.
7. Toto Wolff (A Mercedes AMG Petronas csapatvezetője; 44 éves)
A Williamsnél, csendes háttérszereplőként kezdett, de amióta 2013-ban a Mercedes sportigazgatójává lépett elő, rengeteg dolog történt az ő közreműködésével.
6. Dietrich Mateschitz (A Red Bull társalapítója; 71 éves)
A Red Bull tulajdonosa és az Osztrák Nagydíj feltámasztója. Hosszú távú F1-es maradására nincs garancia, de amíg itt van, megkerülhetetlen szereplő marad.
5. Sergio Marchionne (A Fiat Chrysler Automobiles elnöke; 63 éves)
A Ferrarinak és társvállalatának vezetője, aki ugyan a napi szintű döntésekben nem vesz részt az F1-ben, de a jövőt illetően tőle érkezik az iránymutatás.
4. Dr. Dieter Zetsche (A Daimler AG elnöke; 63 éves)
Az F1-et jelenleg uraló Mercedes AMG Petronas tulajdonosa, akinek a Német Nagydíj visszatérésében is van szerepe.
3. Jean Todt (Az FIA elnöke; 70 éves)
Az F1-et kontrolláló szervezet első embere csak a harmadik a listán. Leginkább amiatt érik kritikák, hogy nem gyakorolja kellően a hatalmát a sport felett.
2. Donald Mackenzie (A CVC Capital Partners társelnöke; 59 éves)
A sport sorsát tartja a kezében, ő tolmácsolja a főbb részvényesek üzenetét.
1. Bernie Ecclestone (A FOM ügyvezető igazgatója; 85 éves)
Életkora ellenére kirobbanthatatlan a sport éléről. Hiába a találgatások a lehetséges utódjairól, továbbra is fáradhatatlanul intézi az F1 ügyeit.