F1
2016. július 19. kedd, 11:54
Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI
A legendás verseny megnyerése után Alexander Rossi bevallása szerint válogathat is: marad az IndyCarban vagy a Formula-1-re vált. Szíve több okból is az utóbbi felé húz.
A 2015-ös szezonban amerikai versenyző is volt a mezőnyben, igaz, csak néhány nagydíj erejéig: Alexander Rossi, akinek bemutatkozása régóta napirenden volt, öt nagydíjon kapott lehetőséget a Manortól. Bár a kiscsapat egyik ülésére az idei szezon előtt is esélyes volt, végül mégsem őt választották. Rossi az Andretti csapattal hazájában, az IndyCar szériában folytatta, ahol óriási meglepetésre megnyerte a bajnokság legrangosabb megmérettetését, az Indy 500-at. Ez a siker azonnal nagyot dobott ázsióján.
„A Manor és én 2014 óta voltunk együtt, és mindannyiunkat meglepett, hogy nem én versenyzek velük idén” – mondta a 24 éves Rossi a USA Today-nek. „Azt hiszem, az 500 után a tőzsdei értékem versenyzőként mindkét oldal számára drámai módon megváltozott.”
Rossi továbbra sem szakadt el a Manortól, ő az istálló tartalékversenyzője, és ő maga is elismeri, visszatérhet velük az F1-be: „Nyilvánvalóan megbeszélések folynak a jövőmmel kapcsolatban. Egyértelmű, hogy a Formula-1 és az IndyCar között fogok dönteni. Egyes dolgok hiányoznak a Formula-1-ből, hiszen körülötte forgott az életem legutóbbi hat éve” – nyilatkozta Rossi.
A merészebb fejtegetések nem zárják ki, hogy már idén visszatérjen, ugyanis ismét felmerültek a hírek, hogy Rio Haryanto szponzori kerete kifogy a Magyar Nagydíjjal. Egy másik lehetőség (2017-ben) a Haas istálló lehet: az eredeti terveik szerint már az első szezonban amerikai versenyzővel álltak volna rajthoz, egy indianapolisi győztesnek pedig kétségtelenül nagy PR-értéke van.