Az X4-es nyomában – Mercedes-Benz GLC Coupe

Autó

2016. március 23. szerda, 08:56

Nyolc centiméterrel hosszabb és négy centiméterrel alacsonyabb a GLC-né a csillagos márka szabadidő-kupéja.

mercedesbenzglccoupe05

4,73 méteres hosszával, 1,6 méteres magasságával és 2,87 méteres tengelytávjával a GLC Coupé dinamikus és kompakt megjelenést kelt.  Ami azt jelenti, hogy a az alapjait adó GLC-nél közel nyolc centiméterrel hosszabb és négy centiméterrel alacsonyabb, vagyis alaposan megváltoztak az autó arányai. Nem mellesleg sportkupékra jellemző, alacsonyan lejtő tetővonallal jellemzi, a jól ismert gyémántmintás hűtőrács pedig tovább hangsúlyozza a SUV sportos jellegét. Az izmos far eközben egyértelműen az S-osztály Coupé által bevezetett formanyelvet követi, ám a dizájn nemcsak végtelenül elegáns, hanem kimagaslóan aerodinamikus is.
mercedesbenzglccoupe10

Mindössze 0,31-es légellenállási együtthatójával és a 2,53 m2-es homlokfelületével a GLC Coupé egyértelműen vezeti a szegmenst cd x A = 0,79-es értékkel. Ehhez olyan részletmegoldások is hozzájárulnak, mint a hűtő és a fényszóró környezetének tömítése, a hűtőrács lamellás lezárhatósága, valamint az optimalizált alsó burkolat.

mercedesbenzglccoupe04

További pozitívum, hogy a külső méretei és a hosszú tengelytávja – melyek a belső térkínálatot, valamint a csomagtartó méretét fokozzák –, valamint a gazdag alapfelszereltsége ellenére a GLC Coupé – GLC 250 4MATIC Coupé – mindössze 1710 kilogrammot nyom a mérlegen. Mindezt a teljesen új, intelligens anyagösszetételű karosszéria, vagyis az alumínium, és a nagy, valamint ultra nagy szilárdságú acél használatával sikerült elérni. Az alumínium alkatrészek egyúttal csökkentik a futómű súlyát is, a rugózatlan tömeg mérséklésével növelve a kényelmet. A 9G-TRONIC kilenc fokozatú automataváltó új magnézium háza további 12 kilóval csökkenti a tömeget.

mercedesbenzglccoupe07

A külső formai filozófiát követve a belső tér kupés hangulattal és kimagasló minőséggel várja az utasokat. A letisztultságot dinamikus sportossággal kombináló kabin a luxus modern értelmezését tárja elénk. Az elegánsan ívelő, egyetlen nagy panelből álló középkonzol és a különálló kijelző szintén a kidolgozás magasiskoláját követi, miközben a kimondottan tágas belső térben elmerülhetünk a modern exkluzivitás pihentető hangulatában.

mercedesbenzglccoupe06

Az új GLC Coupé összesen nyolc modellváltozatban lesz elérhető: az ügyfelek négy dízel és négy benzinmotor közül választhatnak, beleértve egy konnektoros hibridet és az erőteljes Mercedes-AMG modellt. A beszálló modellekben a négyhengeres dízelmotor két verzióját (GLC 220 d 170 lóerővel és GLC 250 d 4MATIC 204 lóerővel), valamint a négyhengeres turbómotor 211 lóerős kiadását találjuk (GLC 250 4MATIC). Feltétlen külön említést érdemel a GLC 350 e 4MATIC Coupé, mely konnektoros hibridként agilis összkerékhajtást és kivételes hatékonyságot kínál. Miközben a hibrid hajtáslánc álló helyzetből 100 km/h-ra a 320 lóerős hajtáslánc csupán 5,9 másodperc alatt gyorsítja a GLC Coupét, a végsebesség pedig 235 km/h, a csupán 59 64 g/km-es széndioxid-kibocsátás a kategória legjobb értékét jelenti. Ugyanakkor a dinamizmust kedvelő pilótáknak a Mercedes-AMG GLC 43 4MATIC Coupé lesza tökéletes társ, a maga 367 lóerős, V6-os biturbó erőművével.

mercedesbenzglccoupe

Az új GLC Coupé szériában sportfutóművel érkezik, a DYNAMIC SELECT üzemmód-választóval pedig ötféle menetprogram közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet. Opcionálisan elérhető a DYNAMIC BODY CONTROL acélrugós sportfutómű állítható lengéscsillapítással. Szintén extraként a többkamrás, elektromosan vezérelt, folyamatosan változó lengéscsillapítású AIR BODY CONTROL légrugózás is rendelhető, utóbbi kivételes stabilitást és optimális kényelmet ígér sportos agilitással fűszerezve. SPORT+ üzemmódban az utazók érezhetik, hogy egy kimondottan nagy kanyarsebességekre képes kupéban ülnek, köszönhetően a 15 mm-rel alacsonyabbra beállított, feszesebb futóműnek. A COMFORT mód ezzel szemben különösen kényelmes rugózást biztosít puha futóművel, melynél a rugózási/csillapítási erőket a rendszer folyamatosan állítja, szükség szerint például feszesre – például egy hirtelen kikerülő manővernél. A GLC Coupé sportos karakterének további fontos eleme a hagyományos GLC-hez képest átdolgozott kormányműve. Az új rendszer közvetlenebb kormányreakciókat kínál még sportosabb rásegítési karakterrel SPORT és SPORT+ üzemmódban.

mercedesbenzglccoupe03

A többfunkciós, sportos SUV forgalmazása az ősszel kezdődik meg a fentebb említett benzines és dízelmotorokkal, ám év végén további modellek is elérhetők lesznek.

mercedesbenzglccoupe09

Forrás: www.formula.hu – RSS