F1
2016. október 6. csütörtök, 21:00
Szerző: Dezső Attila, Fotó: ATP
Nemrég volt két éve, hogy Jules Bianchi Suzukában halálos balesetet szenvedett, édesapja pedig továbbra sem tudja megemészteni, hogy milyen kevés információ látott napvilágot az esetről. A francia szerint az F1 elöljárói valamit titokban tartanak előle.
Jules Bianchi tavaly július 17-én költözött az égi versenypályákra, az F1 világa mégis hasonlóan szomorú dátumként jegyezte fel 2014. október 5-ét, a Japán Nagydíj napját, amikor a francia pilóta elszenvedte halálát kiváltó balesetét. Noha a teljes igazság azóta sem derült ki, a motorsport világa megemésztette a pilóta elvesztését, családja azonban nagyon nehezen teszi túl magát rajta.
Philippe Bianchi, Jules édesapja néhány héttel ezelőtt azt követelte a FOM-tól, hogy adják ki a baleset felvételeit, a tragédia évfordulója kapcsán most ismét megszólalt, és hasonlóan szomorú módon kérte a sportág vezetőit, hogy vallják be, mi történt pontosan azon a viharvert suzukai napon, két évvel ezelőtt.
„Nyilvánvaló, hogy nehezünkre esik megemészteni, mert az eredmény és a minimális vizsgálat egyáltalán nem elég” – nyilatkozta Philippe Bianchi a Canal Plus-nek. „Úgy vélem, nem voltak normálisak a körülmények, ezért nem kell azt mondani, hogy Jules felelős a balesetért. Nem akarom, hogy ez ismét megtörténjen, de így is mi hiányzik nekünk a legjobban? Az igazság. Az a legfontosabb, mert nagyon nehéz megemészteni ezt olyan módon, ahogyan azt tőlünk kérték. Szinte lehetetlen. Egyértelműen rávilágítottunk, hogy alapvető hibák történtek.”
Bianchi apja hozzátette, hogy az F1 elöljárói „rejtegetnek valamit”: „Példának okáért számtalanszor kértük már Jules fedélzeti kamerájának felvételeit. Hivatalos képekre van szükségünk a FOM-tól, hogy megértsük, mi történt, de sosem kaptuk meg őket” – tette hozzá a francia, aki az ominózus suzukai verseny óta nem nézett F1-es futamot. „Csak azt akarjuk, hogy tiszteljék Jules halálát. Óriási űr van az életünkben, ez a détum pedig szörnyű számunkra. Azóta semmi sem ugyanaz – semmi lesz ugyanaz, mint azelőtt.”