Gyorsasági (Gy)
2016. április 18. hétfő, 15:36
Túl vagyunk a Suzuki Swift Cup Europe szezonnyitó versenyhétvégéjén, amit Szlovákiában rendeztek meg. Egy szabadedzés, egy időmérő edzés, és három futam keretében kellett összemérnie tudását a közel 40 pilótának, ahol az osztrák, és a magyar mezőny is képviseltette magát.
Gergőnek először saját magával kellett megbékélnie, és a ralis reflexektől megszabadulnia, ami a legnehezebb feladata volt a hétvégének.
Az első versenyen ez még egyáltalán nem sikerült, azonban a további két versenyen elért eredmény azt mutatja, hogy jó az irány, amerre halad.
Sok csihi-puhi volt a pályán, amiből sajnos Gergő sem maradt ki, így az általános műszaki átnézésen kívül, a két hét múlva megrendezésre kerülő Red Bull Ring futam előtt, a lakatosoknak és fényezőknek is lesz dolguk a Swiften.
Gergő mindhárom versenyen célba ért egyre jobb eredményekkel, sok ponttal térhet haza, így bizakodva várhatja a következő fordulót. Magyar értékelésen két hetedik helyet sikerült megcsípni.
Nagyon jó hangulatú volt a Suzuki kupa, vidám hangulatú volt a csapat is, ahol nem csak munka, de baráti kapcsolat is összefűzi a versenyzőket, szerelőket, koordinátorokat, az elemzőket, mérnököket. A Suzukik pedig a saját hírnevüket öregbítve bizonyították, hogy mennyire megbízható autók, merthogy műszaki probléma szinte egyáltalán nem volt. A lelátón tízezrek szurkoltak, nem csak a WTTC futam versenyzőiknek, de a Swift Cup Europe gladiátorai is hatalmas tömegek előtt, és fantasztikus hangulatban versenyezhettek.