Button: Fél szemmel vezetni is jobb, mint ez

F1

2016. április 4. hétfő, 17:52

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

Itt egy újabb szabálytervezet, amely két táborra osztja az F1-es mezőny tagjait. Jenson Button szerint a jelenlegi időmérőnél bármi jobb lenne, míg Romain Grosjean a kétkörös kvalifikáció ötletétől sincs elragadtatva.

Az FIA döntéshozói gondoskodtak róla, hogy a Bahreini Nagydíj után is legyen miről beszélni, Jean Todt és Bernie Ecclestone ugyanis semmiképpen nem akarnak a 2015-ig használt időmérő-rendszerhez visszatérni, ehelyett egy újabb ötletet vetettek fel a csapatoknak vasárnap Szahírban. Eszerint a kvalifikáció mindhárom szakaszában a pilóták két körének összegéből alakulna ki a sorrend. Sebastian Vettel nyomdafestéket nem tűrő szóval illette az újabb elszállt ötletet, Jenson Button azonban úgy van vele, hogy bármi is jön, az a jelenlegi kieséses rendszerhez képest csak előrelépés lehet.

„Ha a kétkörös rendszer lép életbe, én adnék neki egy esélyt, egyelőre ennyit mondhatok. Az biztos, hogy jobb lenne a jelenleginél. Annál bármi jobb. Még ha az lenne a szabály, hogy a versenyzőknek egyik szemüket becsukva kellene vezetniük, az is jobb lenne. Nagyon várom a változást, ami remélhetőleg már közeleg” – bizakodott a McLaren brit pilótája.

Dppi_00215003_539

Romain Grosjean azonban szintén egy másfajta véleményt fogalmazott meg, szerinte az időmérő valamelyest sprintjellegét is elveszítené, ha egy helyett két körre kellene koncentrálni.

„Én nem rajongok érte” – kezdte eszmefuttatását a francia. „Beszéltem róla Jensonnal, és mondtam neki, hogy felőlem is megpróbálhatjuk, de ha minden szakaszban két szett gumit kell elhasználnunk, akkor nem igazán tehetjük oda magunkat, és nem fogjuk tudni kiautózni magunkból a lehető legjobb köridőt. A korábbi rendszerben még fel tudtunk tenni a legfontosabb körünkre egy olyan gumit, amit a későbbiekben már nem használtunk, így annál nem is kellett aggódnunk az elfékezések miatt. Akkor tényleg mindent beleadhattunk, kirakhattuk a tökeinket az asztalra.”

„Az új rendszernél azonban ha két kört kell összeraknunk, jóval következetesebbnek kell lennünk, és talán nem is az fog a pole-ban állni, aki megfutotta a leggyorsabb köridőt. Kinek a nevéhez írjuk majd akkor fel a legjobb kört? Minden versenyző szerette a tavalyi rendszert, és ahhoz akarunk visszatérni.”

A csapatok jelenleg is elemzik az FIA által előterjesztett rendszer várható hatásait, és a felek csütörtökön találkoznak majd ismét, hogy remélhetőleg végre tényleg megállapodjanak egy működőképes kvalifikációs rendszerről. Ahogy Grosjean rámutatott, az új, kétkörös elgondolásnál is a gumiszettek alacsony száma jelenti az egyik fő problémát, így a Pirelli sem maradhat ki a döntés folyamatából.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: