F1
2016. október 22. szombat, 22:35
A McLaren-Honda brit versenyzője nagyon dühös Jolyon Palmerre, amiért elmondása szerint feltartotta őt a mért körén a Q1-ben. A Renault pilótája úgy érzi, ennél jobban nem tudott volna lehúzódni.
Az austini időmérő első szakaszában az egyik legnagyobb meglepetést Jenson Button kiesése szolgáltatta, a brit azonban a rádión azonnal arra panaszkodott, hogy nem húzódtak le előle az ideális ívről. Mint később a visszajátszásokból kiderült, Jolyon Palmer volt a „vétkes” – a 2009-es világbajnok szerint nem először gyűlik meg a bajuk egy Renault-val.
„Tegnap nyolcadik helyen végeztünk, ma délelőtt pedig a kilencediken, szóval a tempónk rendben volt” – kezdte értékelését Button, akit a Motorsport.com idéz. „De sajnos megint elszúrtuk az időzítést, idén már nem először. Négy autót kellett megelőznöm az utolsó szektorban, s az utolsó nyilvánvalóan elég későn vett észre engem, mivel a versenyíven maradt, így ki kellett őt fékeznem az utolsó kanyarban.”
„Márpedig ott fontos a késői féktáv, és az, hogy nagy tempót tudjunk átvinni a kanyaron, és ez nem sikerülhet, ha nem az íven fordulsz” – mutatott rá a McLaren pilótája. „Nem lehet tudni, mit fog csinálni az előtted haladó autó, mert folyamatosan cikázik. Csalódott vagyok, ilyen hibákat nem kellene elkövetnünk. Megint egy Renault volt az útban, ahogy az utóbbi versenyeken többször is. Ez most keresztbe tett nekünk, szóval remélhetőleg büntetést fog kapni ezért.”
Egyelőre nincs hír arról, hogy egyáltalán csak vizsgálnák az incidenst, s a Q2-be Buttonnal ellentétben végül bejutó Palmer szerint ez így is van rendjén: „A Q1-ben szorosabb volt a helyzet, mint kellett volna lennie, mert senki sem tájékoztatott a forgalomról” – utalt arra a Renault versenyzője, amire már a rádión keresztül is panaszkodott.
„Az utolsó kanyarban szó szoros értelemben le kellett takarodnom a pályáról, hogy elkerüljem a büntetést. Úgy gondolom, megnézték ezt, és úgy határoztak, hogy nem kell intézkedni. Láttam őt, és nem is voltam már a pályán, amikor elment mellettem. Mindent megtettem, hogy eltakarodjak az útjából. Nem gondolnám, hogy három tizedmásodpercébe került volna megelőznie engem. Nekem csak egy tiszta köröm volt a Q1-ben, majd a Q2-ben is, de legalább mindkettő egész jól sikerült. Örülök, nem hiszem, hogy ennél többet elérhettünk volna” – fogalmazott Palmer.