Button: Sokat nyertünk a Honda új főnökével

F1

2016. március 26. szombat, 16:49

A brit pilóta szerint Yusuke Hasegawa jelenléte ösztönzően hat a McLaren-Honda kapcsolatra, ami kulcsfontosságú tényező lehet abban, hogy a két fél feledni tudja a 2015-ös rémálmot.

Bár az Ausztrál Nagydíj időmérő edzésén a McLaren-Honda simán hozta a középmezőny tempóját, a verseny végül csalódást hozott: Fernando Alonso komoly balesetet szenvedett, Jenson Button pedig körhátrányban, a 14. helyen fejezte be az 58 körös futamot. A csapatmorál azonban pozitív, ami nagyban köszönhető a februárban kinevezett új Honda-igazgató, Yusuke Hasegawa érkezésének.

„Egy évtizede együtt dolgoztunk, nagyszerű karakterről van szó” – nyilatkozott Jenson Button a japánról. „Nagyon erős személyiség, tökéletesen beszél angolul, mindenkivel kapcsolatba tud lépni a csapatból: a karosszéria-mérnökökkel, és a szerelőkkel is, ami nagyon jót tesz ennek a partnerkapcsolatnak.”

„Éjjel-nappal dolgozunk, és most már nagyszerűen megértjük egymást. Amikor a motormérnökökkel beszélek, egyből felfogják, mire gondolok. Fantasztikus szakemberekről van szó, akik remekül beszélik az angolt – ez tavaly is így volt, de egy F1-es pilótával való együttműködés még új volt számukra.”

„Most azonban nagyon jó kapcsolatunk van, jól kijövök mindenkivel, aki a pályán dolgozik. Nyomás alatt is jól teljesítenek, ami eleinte, kis tapasztalattal a hátuk mögött még nem igazán sikerült. Nagyon sokat tanultak az elmúlt szezonban” – idézte a 2009-es világbajnokot a Crash.net.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: