BZ Racing Team: Már csak pár hét

Gyorsasági (Gy)

2016. március 26. szombat, 14:21

Balogh Zozó a 2016-os szezonra talán elszántabb, mint valaha. Pár hét és a Slovakiaringen már az első versenyhétvégén láthatjuk a nyelvtudását is fejlesztő 17 éves pilótát.

Zozó húsvét előtt az első hivatalos teszten már autóba is ülhetett és megtehette az idei év első métereit. Sok munka vár a fiatal tehetségre még, hiszen egy ideig nem volt itthon.

„Másfél hónapot töltöttem Máltán, ahol egy intenzív angol kurzuson vehettem részt. A nyelvre szüksége van mindenkinek, a versenyzés világában ráadásul még fontosabb. Nagyon szép helyen lehettem, de azért a felkészülést ott is folytattam.”

Hazaérkezése után újra fejest ugrott az iskolai teendőkbe, na és persze folytatja a felkészülést. Az edzések mellett végre autóba is ülhetett.

„Huh, én már nagyon örülök, hogy végre újra vezethetek. November óta megvan a jogosítványom, így már közúton is vezethetek, de természetesen ez teljesen más. Jó volt végre a saját tempómban haladni és gyorsan vissza is szoktam.”

Zozó a szezon kezdet előtt fog még tesztelni, igaz nincs sok idő, hiszen április 15-17-én a Slovakiaringen a WTCC hétvégén 2016 első két versenyén bizonyíthat. 

Forrás: www.formula.hu – RSS