Csak két futamot néztek többen idén, mint tavaly

F1

2016. december 12. hétfő, 17:12

Szerző:

A Nielsen Közönségmérés által készített, az idei F1-es szezonra vonatkozó adatok böngészésekor egyértelmű nézőcsökkenést láthatunk az MTVA által közvetített versenyek és időmérők terén.

Kár is lenne tagadni, szépíteni vagy félrevezető címmel eladni: Magyarországon tovább zuhan a Formula-1 televíziós közvetítése iránti érdeklődés. Bár teljes egészében biztosan nem írható ennek a számlájára, de köze van ehhez a Mercedes három éven át tartó dominanciájának, és így a versenyek viszonylagos kiszámíthatóságának is, hiszen 2014 óta megfigyelhető egy tendencia a nézettség visszaesésében.

A Nielsen adataiban a nézettség a közvetítés percről percre változó nézőszámának átlagát jelenti, míg a közönségarány azt mutatja meg, hogy az adott időszakban a televíziót néző lakosság hány százaléka választotta az F1-et.  

magyar-nagydíj

2014-ben a Magyar Nagydíj nézettsége még egyedüliként átlépte az 1 milliót, tavaly már csak 961 ezer volt ez a szám, idén pedig percenként átlagosan 827 ezren követték a futam eseményeit, amely értelemszerűen idén is a legnépszerűbb volt az MTVA F1-es közvetítései közül – ami főként az M4 Sporton, de időnként a Duna TV-n volt látható.

A 2015-ös adatokkal összevetve az idei mérési eredményeket az látszik, hogy mindössze két verseny volt képes növelni a nézettségét: a szezonnyitó és a szezonzáró. Az Ausztrál Nagydíjat 367 ezer után most 417 ezer érdeklődő követte, míg az ezúttal a bajnoki címről is döntő Abu Dhabi Nagydíj 705 ezres nézettséget produkált a tavalyi 525 ezret követően.

Ám ha a közönségarány százalékos értékeire is vetünk egy pillantást, megállapítható, hogy az összességében nem csökkent akkora mértékben, mint a nézettség számai, ami azt jelenti, hogy általában véve a televíziónézők száma is visszaesett egy év alatt – így bizonyos mértékben ez is hozzájárulhatott az F1-es számok visszaeséséhez.

 nielsen-futamok

 

Az alábbi táblázat az időmérő edzések nézettségi adatait tartalmazza, amelyek értelemszerűen alacsonyabbak a futamokéinál. Itt is a Magyar Nagydíj tartott számot kiemelt érdeklődésre, míg a mélypontot a Malajziai Nagydíj reggeli kvalifikációja jelentette, amelynek nézettsége a százezret sem érte el.

nielsen-időmérők

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: