Csapata szerint jelenleg Hamilton a legjobb F1-es

F1

2016. augusztus 5. péntek, 13:58

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: Mercedes

Toto Wolff beszélt két pilótájáról és annak ellenére hisz Nico Rosbergben, hogy szerinte Lewis Hamilton a jelenlegi legjobb F1-es versenyző – azt viszont nem fogadja el, ha ütközik a két csapattárs.

Toto Wolff egy részletes exluzív interjút adott a Formula-1 hivatalos honlapjának, amelyben beszélt a Mercedes sikeréről, két pilótájuk csatájáról, illetve a Red Bull és a Ferrari harcáról is. 

„Nico meg tudja ezt fordítani” – válaszolta arra a kérdésre, hogy tényleg azt hiszi-e, hogy fordulhat még a kocka. „A szezon felénél tartunk és csak tizenkilenc pont a különbség kettejük között, ami kevesebb, mint egy győzelem. Nico fantasztikus az időmérőn, úgyhogy mindketten ugyanazon a szinten vannak és nem kérdés, hogy Nico felkészült az igazán éles csatára” – tért ki arra a kérdésre, hogy vajon Rosberg bírja-e majd a feszültséget.

HamiltonWin (2)

„Lewis már az első évében győztes csapatba került, ez nem mentális különbség kettejük között” – válaszolta arra, hogy vajon fejben erősebb-e Hamilton Rosbernél. „Nicónak most Lewisszal kell megküzdenie, aki valószínűleg a legjobb pilóta a mezőnyben ebben a pillanatban és igen, ez nagyon nehéz helyzet. Ez a mérvadó, ő pedig elfogadja ezt.”

„Az elmúlt három évben elfogadtuk, hogy a pilótáink harcolnak egymással és azt is, hogy ez fájdalmas lehet, de ez címoldalakra kerül” – mondta a belharccal kapcsolatban. „A pontszerzés kell ahhoz, hogy bajnokságot nyerjünk és nem az, hogy az összetört autóink vannak a címlapokon. Az autók ütközése elfogadhatatlan.”

„Amíg a pályán így dolgozik, addig semmi okom beleszólni abba, hogy ki hogyan él. Mindenkinek joga van a barátaival tölteni a szabadidejét, a közösségi médiát használni, ez így van mindkét pilótával és minden alkalmazottunkkal. Az elmúlt években ez remekül működött… hogy ez lenne-e a siker receptje? Azt nem tudom” – mondta el véleményét Hamilton sokszor középpontba kerülő magánéletével kapcsolatban. „Az én szerepem nem az, hogy mindenkit boldoggá tegyek, hanem az, hogy a leghatékonyabb munkára tudjam rábírni, úgyhogy fontos, hogy miként működnek jól a pilóták, de nem vagyok Mikulás” – tette hozzá nevetve.

„A 2015-ös év után most egy kis visszaesés látható a Ferrarinál, ahol mindig óriásiak az elvárások” – tért ki a riválisokra. „Abban viszont biztos vagyok, hogy fejlődni fognak. A Red Bull egyértelműen előrelépett a Renault-motor javulásával és a jövő évi szabályok újabb lehetőséget adnak erre, úgyhogy majd meglátjuk. Mostantól már nem nagyon lesznek fejlesztések a hosszútávú tervek miatt, így azzal kell főzni, ami van, pedig még nagyon sok futam van hátra.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: