Csapaton belüli „erőszak” a Ducatinál

Motor

2016. április 4. hétfő, 13:20

Egészen az utolsó előtti kanyarig úgy tűnt, hogy a Ducatik kettős dobogóval zárhatják az Argentin Nagydíjat, ám Andrea Iannone merész manőverének köszönhetően – amely miatt a versenyirányítás háromhelyes rajtbüntetést adott neki az austini versenyre – mindkét pilóta elesett a cél előtt. Érthető módon nem túl jó a hangulat a bolognaiaknál.

Meseszerűnek tűnt, ám végül rémálomba csapott át a Ducati gyári alakulata számára a királykategória idei második versenye Termas de Río Hondóban. Andrea Iannone és Andrea Dovizioso a motorcserék után folyamatosan közeledni tudtak a második helyen haladó Valentino Rossira – Maverick Vinales még a finálé előtt kiesett előlük a Suzukival –, s az utolsó körben úgy tűnt, mindketten maguk mögé is tudják utasítani a „Doktort”. Az utolsó előtti kanyarban azonban Iannone egy túlságosan optimista manőverbe kezdett csapattársa ellen, amelynek az lett a vége, hogy mindketten elcsúsztak, így végül egyikük sem állhatott dobogóra!

_gp_3140.gallery_full_top_fullscreen

„Noha nem sikerült jól elkapnom a rajtot, jó versenyt futottam: nyilvánvaló, hogy gyorsabb is lehettem volna az első szakasz során, de aztán a motorcsere után már jobb volt a tempóm, mint az előttem haladóké” – kezdte értékelését a bolognaiak sajtóközleményében Iannone. „Sikerült kétszer vagy háromszor megelőznöm Rossit is, mígnem Andrea mindkettőnket lehagyott az utolsó körben. Amikor megérkeztem az utolsó előtti kanyarba, elvesztettem a motor elejét, és a bukás során magammal sodortam Doviziosót is. Sajnos így alakult: nagyon sajnálom a csapatot, Andreát és mindenkit a Ducatitól, mert egyértelmű, hogy a kettős dobogó egy fantasztikus eredmény lett volna számunkra.”

A leintést követően a versenyirányítás felhívta magához az olaszt, s végül őt találták vétkesnek az ütközésért, ezért háromhelyes rajtbüntetést róttak ki rá a soron következő Amerikai Nagydíjra, emellett egy büntetőpontot kiosztottak neki. „Nem fékeztem túl későn. Ugyanott fékeztem, csak kissé beljebb maradtam, mert kívül ott volt Andrea…” – tette még hozzá a pilóta. „Természetesen elnézést fogok kérni Andreától. Szerencsére elég jó kapcsolatot ápolunk egymással. Egész hétvégén gyors volt, szárazon és vízen egyaránt, és komoly lehetőség rejlett bennünk. Nyilvánvaló, hogy ez egy katasztrófa számunkra, de ami történt, megtörtént” – zárta mondandóját Iannone, míg Dovizioso, aki a végén még betolta a motorját a célba, így a három pontot érő 13. helyen rangsorolták, így nyilatkozott:

23097_orig_536ab83a9f89000b1b66f95228f353d7

„Nagyon csalódott vagyok, mert nagyszerű versenyt teljesítettünk annak ellenére is, hogy ez egy nehéz hétvége volt mindenki számára. Jól mentünk az időmérőn, a futamon is elöl haladtam, és szerintem a stratégiánk is megfelelő volt. Jó pillanatban cseréltem motort: egy körrel tovább kint maradtam, ezzel nyertem néhány másodpercet. Az utolsó néhány körben kisebb nehézségekbe ütköztünk, de sikerült elkapnunk Valentinót, az utolsó körben pedig igyekeztem minden kaput bezárni. Aztán mindenki láthatta, mi történt az utolsó előtti kanyarban, amelynek köszönhetően biztos második helyet buktam el. Ha a pozitívumokat nézzük: Argentínában is gyorsak voltunk, és ha sikerült volna befejeznem a futamot, most második lennék a bajnokságban, mindössze egyetlen ponttal Marquez mögött.”

Iannone megmozdulásáról a Ducati sportigazgatójának, Pablo Ciabattinak is kikérték a véleményét: „Az rendben van, hogy extrém előzést próbálj meg az utolsó kanyarban, ha épp esélyed van megnyerni az utolsó futamot. Szerintem viszont nincs rendben akkor, ha a második versenyen a második és harmadik helyeken haladtok. Ez az egyetlen, amit sajnálunk. Iannone nagyszerű versenyt futott egy elrontott start után, és tudom, hogy őt bosszantja a legjobban, ami történt. Ez egy olyan este lehetett volna, amikor mindannyian együtt söröztünk volna, ehelyett viszont alighanem mindnyájan elég korán ágyba fogunk kerülni” – összegzett csalódottam Ciabatti.

Forrás: www.formula.hu – RSS