F1
2016. szeptember 9. péntek, 07:11
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Helmut Marko elmondta, hogy körülbelül mekkorára csökkenthetik a motorerő-különbséget és hogy azt miért tudják majd ellensúlyozni 2017-ben – a céljuk az, hogy legyőzzék a Mercedest.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója adott egy terjedelmes interjút a Formula-1 hivatalos weboldalának, amelyből egy részletet már mi is közöltünk – Max Verstappennel kapcsolatban elég egyértelmű véleményt fogalmazott meg. Marko szerint a következő szezonban az energiaitalosok visszatérhetnek a csúcsra, legalábbis reális kihívói lehetnek a Mercedesnek.
„Úgy gondoljuk, hogy 2017-ben készen fogunk állni. Mindig jól tesszük a dolgunkat, amikor komolyabb szabályváltozások jönnek, amelyek nem csak a motorra koncentrálnak” – magyarázta Marko. Való igaz, hogy amikor 2009-ben az aerodinamikát érintő komolyabb változásokat vezettek be, a Red Bull évekig uralta a Formula-1-et – most is hasonló a cél számukra.
„Most ráadásul a motorfejlesztés is gőzerővel zajlik, jó irányba halad, jövőre tizenöt lóerőn belül lehetünk a Mercedeshez képest. Ezt már ellensúlyozni tudjuk máshol, úgyhogy a célunk az, hogy kihívjuk a Mercedest 2017-ben” – jelentette ki a szakember.
„A számok jelenleg nagyon jók a következő évi autóval kapcsolatban, persze majd a pályán derül ki, hogy a valóságban mi a helyzet. A célkeresztünkben a Mercedes áll, úgyhogy a számoknak jobbnak is kell lenniük…” – tette hozzá.