F1
2016. május 12. csütörtök, 07:00
Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool
Megkezdődik a Formula-1 európai szezonja és a 100. Indy 500 felvezetése – már ez is elég lenne az örömhöz, de lesz még két jeles ralikrossz-futam is a hétvégén, nem is beszélve a 75. Pau Nagydíjról.
A hétvégén egyaránt igen jeles eseményekkel folytatódik az autóversenyzés európai és tengerentúli csúcsszériája: a Formula-1 Barcelonába érkezvén megkezdi az európai szezont, s ezzel együtt csatlakoznak hozzá állandó kísérői, a GP2, a GP3 és a Porsche Szuperkupa is, míg az IndyCarban megkezdődik a 100. Indy 500 felvezetése a néhány éve életre hívott, kis módosítással az egykori F1-es pálya nyomvonalát használó Indy GP-vel.
Ami a többi sorozatot illeti, a NASCAR Doverbe látogat, a Formula-3-as Európa-bajnokság pedig talán legfontosabb eseményéhez érkezett, hiszen a 75. Pau Grand Prix keretében száguldozhatnak a francia utcákon az ifjak – és a hozzájuk nagy meglepetésre csatlakozó Nelsinho Piquet. A ralikrossz szerelmesei pedig dupla élvezetnek örvendhetnek a hétvégén, hiszen a Jules Tachenyről elnevezett belga pályán rendezett világ- és Európa-bajnoki forduló közben, illetve után, vasárnap és hétfőn Máriapócson verik majd fel a port a magyar bajnokság legjobbjai.
Május 12. csütörtök
17:00-18:15 IndyCar 1. szabadedzés
21:00-22:15 IndyCar 2. szabadedzés
Május 13. péntek
09:50-11:30 F3 szabadedzések
10:00-11:30 F1 1. szabadedzés
12:00-12:45 GP2 szabadedzés
14:00-15:30 F1 2. szabadedzés
14:25-15:10 F3 1. időmérő edzés
15:55-16:25 GP2 időmérő edzés
16:45-17:30 Porsche SC szabadedzés
17:00-17:45 IndyCar 3. szabadedzés
17:00-18:20 NASCAR Sprint Cup szabadedzés
17:35-18:20 F3 2. időmérő edzés
17:50-18:35 GP3 szabadedzés
21:00-22:15 IndyCar időmérő edzés
21:45-23:00 NASCAR Sprint Cup kvalifikációs edzés
Május 14. szombat
09:00-12:00 WRX-ERX edzések
09:45-10:15 GP3 időmérő edzés
11:00-12:00 F1 3. szabadedzés
11:15-11:50 F3 1. futam
12:25-12:55 Porsche SC időmérő edzés
12:30-17:00 WRX-ERX kvalifikációk
14:00-15:00 F1 időmérő edzés
15:30-16:25 NASCAR Sprint Cup második edzés
15:40-16:45 GP2 főverseny
15:50-16:25 F3 2. futam
17:20-18:05 GP3 főverseny
17:30-18:00 IndyCar warm-up
18:30-19:25 NASCAR Sprint Cup utolsó edzés
21:50- IndyCar Angie’s List Grand Prix of Indianapolis
Május 15. vasárnap
09:15-09:50 GP3 sprintverseny
10:00-13:00 WRX-ERX kvalifikációk
10:25-11:15 GP2 sprintverseny
11:35-12:10 Porsche SC futam
14:00-16:00 F1 Spanyol Nagydíj
15:00-15:50 WRX elődöntők és döntő
15:15-15:50 F3 3. futam (75. Pau Nagydíj)
16:10-17:00 ERX elődöntők és döntő
19:00- NASCAR Sprint Cup AAA 400 Drive for Autism