Ferrari: Lehetnénk egy kicsit szerencsésebbek

F1

2016. július 4. hétfő, 19:04

Szerző: Czinege Ádám, fotó: dppi

Maurizio Arrivabene, a Ferrari F1-es főnöke nyilatkozott arról, hogy mi kell a csapatának a győzelemhez. Az tény, hogy szerencséből egy kicsit több is kijuthatna idén a maranellói alakulatnak.

A Ferrari az Osztrák Nagydíjon ismét csak az egyik autót tudta bevinni a célba, mivel Sebastian Vettelt túl sokáig tartották a pályán, és defektet kapott, majd a falnak csapódott a célegyenesben. Kimi Raikkönen a dobogó legalsó fokára állhatott fel, 15 pontot szállítva a csapatnak.

Arrivabene elmondta, győzelem esetén hogyan kell reagálni a dologra: „Amikor elkezdünk nyerni, olyan, mintha az égig felérnénk, én nagyon érzelmes és szenvedélyes személy vagyok, de az én helyzetemben erről meg kell feledkezni, nyugodtnak kell maradnom.”

A Ferrari csapatfőnöke szerint van még teendőjük a szezon hátralévő részére: „Rá kell nézni a szezonunkra, motiválni kell a csapatunkat az elkövetkező versenyeken anélkül, hogy hullámvölgyeink keletkeznének.”

Az olasz szakember valamit már kezd hiányolni az alakulata mellől: „Követnünk kell az eddigi módszerünket. Mindig azt mondom, hogy nem hiszek a balszerencsében, de ebben az esetben nagy adóssága van Fortunának a Ferrari felé.”

Dppi_vettel_07.04.

A csapatfőnök így folytatta: „Nem gondolom, hogy ez a mostani egy elszalasztott lehetőség volt. Teljes egészében folytattuk a stratégiánkat, és néha nem beszélhetünk erről a pilótákról, mert a szabályok ezt nem engedik. Ennek ellenére a versenyzők bizonyos pontokon tehetnek nekünk visszajelzéseket.”

Arrivabene Raikkönen dicséretével zárta gondolatait: „Kimi úgy döntött, hogy folytatja a taktikáját, de sárga zászló nélkül nem tudta megelőzni Verstappent. Mégis azt kell mondanunk, hogy egy remek versenyt futott.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: