Ferrari: Raikkönen akár nyerhetett is volna

F1

2016. április 4. hétfő, 07:45

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Ferrari S.p.A

Maurizio Arrivabene csapatfőnök szerint egy kis számolgatással arra lehet jutni, hogy a Ferrari F1-es pilótája győzhetett is volna Bahreinben. Rosberg figyelmeztet, hogy a Ferrari valódi formája eddig rejtve maradt.

A finn versenyző a tavalyi szezonhoz hasonlóan második pozícióban zárta a Bahreini Nagydíjat: mióta 2014-ben visszatért a Ferrarihoz, egyetlen más pályán sem tudott ilyen előkelő helyezést felmutatni. Kimi Raikkönent, aki a rajtnál három pozíciót elbukott, a célban 10 másodperc választotta el a győztes Nico Rosbergtől.

„Kiminek kis problémája volt a startnál, ami nagy büntetést jelentett számára, mivel három kocsit kellett visszaelőznie” – értékelte a 36 éves pilóta versenyét Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke. „Talán – és hangsúlyozom, talán – ez a verseny megnyerésébe került. Ha számolnak, kijön. Nem találok ki semmit” – utalt arra, hogy miután visszaelőzte az említett pilótákat, 11 másodperc hátrányban találta magát Rosberghez képest.

Arrivabene is emlékeztetett rá, hogy Raikkönen legutoljára a tavalyi bahreini versenyen ért célba másodikként, amikor egészen közel került a győzelemhez. „Úgy gondolom, ahogy Kimi vezetett ma a versenyen, az látványos volt. Nézzék meg a Ricciardo elleni előzést a rázókő külső részét, ami engem a régi időkre emlékeztetett, a bátor csatákra. Én nagyon élveztem” – dicsérte a versenyzőt Arrivabene.

A Ferrari és Mercedes párharcát az eddigi két versenyen utóbbi gyártó nyerte, ráadásul az olaszok autója megbízhatatlannak is tűnik, mindkét futamon csak egyik autó ért célba, Bahreinben Sebastian Vettel pályafutása során először nem tudott elrajtolni. A futamgyőztes Nico Rosberg azonban úgy véli, csak később fog kiderülni, mire képes a fő rivális csapat.

„Irányításunk alatt tartottuk a versenyt, csak haza kellett hoznunk. Ugyanakkor Kimi jó versenytempót mutatott a futam során, és tudjuk, hogy a Ferrari szuperközel van. Ezt az időmérőn is láthattuk. Ezért továbbra is hajtanunk kell, mivel még nem mutatták meg, mire képesek. Ez világos, mert sok balszerencse érte őket, amiért drágán fizettek. Tehát még nem láttuk a valódi Ferrarit. Vigyáznunk kell velük, mert erősek lesznek” – nyilatkozott az olasz csapatról a világbajnokságot maximális ponttal vezető Rosberg.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: