Rali
2016. szeptember 28. szerda, 07:12
Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi
Komoly változtatás lehetőségét vizsgálja a rali-világbajnokság menedzsmentje, amely az európai futamokat érintené – szó esett ugyanakkor az ázsiai régióról is. Jarmo Mahonen beszélt a helyzetről.
Nagy változások előtt állhat a rali-világbajnokság azon felül is, hogy a következő szezontól az új szabályok szerint épített autókkal és ismét öt gyári csapattal rajtol majd el a mezőny. A módosítások a versenynaptárat érinthetik, hiszen bár az FIA már kijelentette, hogy marad az előzetesen tervezett 14 futam jövőre, van még egy lehetőség…
Jarmo Mahonen, a WRC menedzsere arról beszélt, hogy az európai futamokat lerövidíthetik – az eddigi három helyett mindössze másfél napig tartana egy-egy verseny. „Elkezdtük megvizsgálni annak lehetőségét, hogy másképp bonyolítsuk le az európai futamokat: az eddigi 350 kilométer helyett csak 250 lenne és másfél nap alatt véget érne. Így több helyszín kerülhetne be a naptárba, azt pedig továbbra sem adtuk fel, hogy több Európán kívüli versenyt rendezzünk.”
Egy ilyen mértékű változás természetesen jó pár kérdést felvetne, kezdve a mostani rajtsorrend-szabállyal, a pontozással és mással kapcsolatban is – ráadásul az Európán kívüli futamokkal többször volt már gond az utóbbi években. Jó példa erre a tavalyi Argentin Rali, vagy az idei, végül törlésre került kínai verseny.
„Új-Zéland, Kína, Japán, Malajzia, Korea és Ausztrália is rendezne versenyt, de ebből a régióból nem lehet ennyi, rotációt kell alkalmaznunk. Tudom, hogy a változtatások nem érkeznek azonnal, de vizsgáljuk a dolgokat” – tette hozzá Mahonen.