F1
2016. szeptember 21. szerda, 12:12
Miben tudta leutánozni Nico Rosberg Michael Schumacher és Jenson Buttont, milyen különös sorozatot folytatott Sergio Perez, és mikor volt legutóbb ilyen sokáig távol a dobogó tetejétől Sebastian Vettel? A Szingapúri Nagydíj statisztikai összegzéséből kiderül!
Nico Rosberg nem csak 200. nagydíját futotta, de meg is nyerte azt, ami korábban csak két másik versenyzőnek sikerült: Michael Schumacher 2004-ben a Nürburgringen, Jenson Button pedig 2011-ben a Hungaroringen ünnepelhette győzelemmel a második százast.
Eddig 16 versenyző jutott el a 200. nagydíjrajtjáig, de mindközül a 31 éves Rosberg érte ezt el legfiatalabban – bár Vettel jó úton jár ahhoz, hogy másfél év múlva ezt is megdöntse.
A német pilóta 22. futamgyőzelmével Damon Hillt, 29. pole-jával pedig Juan Manuel Fangiót érte be az örökranglistán. Idei nyolcadik győzelme után pedig statisztikailag biztonságban is érezheti magát, hiszen a történelem során eddig mindenki bajnok lett az év végén, aki a szezon során ennyiszer állt a dobogó tetején.
Rosberg révén először nyert a pályán olyasvalaki, aki nem világbajnok. A korábbi nyolc sikereken Hamilton, Alonso és Vettel osztoztak.
A Mercedes egyúttal zsinórban 10. diadalát aratta, így Malajziában ismét megpróbálhatják beállítani a mindenkori sikerrekordot, amit még 1988-ból a McLaren tart 11 egymást követő győzelemmel. A brackley-iek idén egyszer már megtehették volna ezt, de Barcelonában pilótáik nagyon hamar megfosztották a csapatot ennek lehetőségétől.
Rosberg mellett egy másik Mercedes-pilóta is jubilált, Bernd Mayländer ugyanis 300. hétvégéjén volt a biztonsági autó vezetője. Ezúttal is munkába kellett állnia, így Szingapúr 9 verseny után is őrzi 100%-os safety car-mutatóját, bár most csupán két körig volt rá szükség, így 1 óra 55 perc 49 másodperces győztes idejével ez volt az itt rendezett eddigi leggyorsabb futam.
A pálya sajátossága továbbá, hogy kilenc év alatt még egyetlen csapatnak sem sikerült kettős győzelmet aratnia.
Lewis Hamilton 99 dobogónál, 99 elsősoros rajtnál és 49 győzelemnél tart pályafutása során. Egy jól sikerült hétvégével Sepangban mindhárom tekintetbe egyszerre érhetné el a kerek számot.
Daniel Ricciardo a Red Bullnál töltött mindhárom évében dobogóra állt Szingapúrban – ugyanezt csak a Hungaroringgel kapcsolatban mondhatja el magáról. Az ausztrál egyúttal a csapata 50. leggyorsabb körét is megszerezte.
A Red Bull lekopírozta tavalyi teljesítményét az éjszakai futamon: két autójuk a 2. és a 4. helyről rajtolva ugyanúgy a 2. és a 6. helyen ért célba, mint 2015-ben.
Sebastian Vettel már 21 verseny óta nem szerzett sem győzelmet, sem pole-pozíciót. Ezzel beállította eddigi leggyengébb sorozatát, hiszen F1-es karrierjének kezdetén, 2008-as monzai rajtelsősége és győzelme előtt is éppen ennyi futamon indult el. Vettel mindazonáltal eddig mind a kilenc szingapúri futamán az első öt között végzett, és ezt a sorozatot azzal együtt is sikerült folytatnia, hogy most a mezőny legvégéről rajtolt.
Vettel már a második Ferrari-pilóta, aki két egymást követő Szingapúri Nagydíján az első és az utolsó helyről rajtolt. Felipe Massa tett még ilyet a 2008-as pole, majd következő szereplése során a 2010-es időmérős műszaki hiba révén.
Hat év óta a legszorosabb F1-es befutót szolgáltatta a Szingapúri Nagydíj, hiszen a célban a győztes Rosberg és az őt üldöző Ricciardo között csak 488 ezredmásodperc különbséget mértek. Legutóbb éppen ugyanezen a pályán volt példa ennél is szorosabb leintésre, 2010-ben Fernando Alonso 293 ezreddel győzte le Sebastian Vettelt.
Sergio Perez életben tartotta különös szingapúri sikersorozatát. A Force India mexikóija eddigi mind a hat itteni versenyén a legjobb tízen kívülről rajtolt, de mégis mindig pontszerző helyen ért célba.
Nem csak Rosberg, hanem az F1-hez szintén 2006 kezdetekor csatlakozó Toro Rosso is 200. futamát teljesítette. A 100.-at éppen akkor futották, amikor egy másik versenyző, Button nyert saját 200. versenyén, és a faenzaiaknak akkor is sikerült pontot szerezniük egy 8. és egy 10. hellyel. Most kilencedikek lettek Danyiil Kvjattal, aki egyúttal a csapat színeiben elért legjobb eredményét állította be.
Kevin Magnussen 10. helyezése révén idén még csak másodszor tudott pontot szerezni a Renault.
Kevésbé lehetett boldog a 11. pozícióban célba érő Esteban Gutierrez, akit idén már ötödik alkalommal intettek le éppen a pontszerzés határán kívül, miközben a legjobb tíz közé még nem sikerült bejutnia.