Egyéb
2016. június 6. hétfő, 09:32
Szerző: Hanzséros Tünde
Kettős rajtelsőségével és futamgyőzelmével eddigi legsikeresebb Euroformula Open hétvégéjét tudhatja maga mögött Habsburg Ferdinánd.
Az első futamon aratott rajt-cél győzelem egyben Habsburg első európai győzelme is. A 18 éves versenyző ugyan az év elején Új-Zélandon két alkalommal is felállhatott a dobogó legfelső fokára, azonban Európában most először szólt érte az osztrák himnusz.
Alig egy héttel monacói Formula Renault 2.0-ás pole pozíciójának megszerzése után Habsburg magabiztosan vágott neki az újabb versenyhétvégének. Már a pénteki szabadedzéseken sem akadt kihívóra, szombaton pedig egyszerűen verhetetlenek bizonyult.
Az időmérőn futott 1:59.788 -perces köridejével három tizedet vert a mezőnyre, és egyedüliként tudott bemenni két perc alá. Ezt a lendületet aztán a másnapi Q2-re is sikerült továbbvinnie, így mindkét futamon a pole-ból indulhatott.
Habsburg kiváló rajtot követően hamar meglógott a nyomában haladó olasz üldözőboly elől, majd a hetedik körben sikerrel hárította el Fioravanti támadását. Az aszfalt magas hőmérséklete ellenére ügyesen gazdálkodott a gumikkal, és visszaverve a Pulcini felől érkező folyamatos nyomást, megszerezte első Formula 3-as győzelmét.
Habsburg a második futam rajtját is jól kapta el, azonban az első kanyarhoz érve Pulcini került jobb pozícióba, így az olasz tudott elsőként elfordulni. Habsburg 15 körön át üldözte Pulcinit, 1,4 másodpercre faragva le hátrányát az éllovashoz képest, míg végül a második helyen intette le a kockás zászló, ezzel pedig zsinórban negyedszer állhatott fel az EuroFormula Open dobogójára.
Habsburg ezzel a második helyre jött előre a bajnokságban, és 24 pontosra növelte előnyét az újonc bajnokságban, a második helyen álló Colton Hertához képest.
,,Ez a hétvége egyszerűen fantasztikus volt” – mondta el Ferdinánd. ,,Most minden a mi kezünkre játszott. Egész hétvége folyamán gyorsak voltunk, és sikerült megszereznünk az első futamgyőzelmünket. De ami még fontosabb, hogy értékes pontokat, és jó néhány trófeát gyűjtöttünk! Hatalmas köszönet illeti a DriveX csapatot, és mindenkit akik eddig támogattak.. Remélem ez csak a kezdet!”
Habsburg Ferdinánd következő versenye a Formula Renault 2.0 NEC Hungaroringen megrendezésre kerülő harmadik fordulója lesz.
A Magyarországhoz ezer szállal kötődő Ferdinánd a június 18-19-i hétvégén első alkalommal versenyez majd a magyar aszfaltcsíkon.