Hadik vezet, nagyot estek ifj. Tóth-ék

Rali

2016. október 8. szombat, 05:24

Szerző:

Hadik András nagyon meggyőző eddig a Mecsek Ralin, de Velenczei látótávolságon belül van – ifj. Tóth Jánosék hatalmasat estek és bár ők nem sérültek meg, az autó komoly károkat szenvedett.

Kazár Miklós végül nem tudott elindulni az 50. Mecsek Ralin, de így is népes mezőny gyűlt össze Pécs környékén – a már bajnok Herczig Norbert egy Skoda Octavia WRC-vel állt rajthoz, Bútor Róbert pedig ismét előhúzta a Peugeot 306 Maxit. A pénteki programban a 2 km-es reptéri gyorsasági háromszor, Zobák és Trefort puszta kétszer-kétszer szerepelt – az utolsó három gyorsasági ráadásul teljes sötétben.

hadik-kertész-mecsekrali

Ugyan ifj. Tóth János és Szőke Tamás kezdett a legjobban, a második szakaszon élreállt Hadik András és Kertész Krisztián, a fordos páros pedig meg is őrizte első helyét – mind a négy erdei gyorsaságin ők bizonyultak a leggyorsabbnak, a rövid reptéri pályán pedig nem követtek el hibát. Nagyon közel áll azonban hozzájuk a Velenczei-Farnadi duó, hiszen a 11,4 másodperc a különbség, míg a harmadik helyezett Vincze-Kuti kettős már 29,7 másodpercre van.

Ifj. Tóth-ék már nincsenek versenyben, ugyanis a hatodik szakaszon (Trefort puszta) hatalmasat estek (ők szerencsére jól vannak) és borzasztóan összetörték a Peugeot-t, emiatt azt a gyorsaságit az utánuk érkezőknek etappá is nyilvánították. Herczigék élvezik a száguldást a bő tizenöt éves WRC-vel és jelenleg kilencedikek, míg a jól kezdő Ranga Péter és Czakó Janek egy technikai hiba miatt visszacsúszott a tizedik hely.

Szombaton hat gyorsaságival zárul a jubileumi Mecsek Rali, a hét kilométeres Árpádtető, a tizenkét kilométeres Bakonya és a huszonkét kilométeres Orfű szerepel a programban kétszer-kétszer – a második kör vége itt is sötétbe nyúlik majd.

A Mecsek Rali állása az első nap után:

1.

Hadik – Kertész

Ford Fiesta R5

32:56,5

2.

Velenczei – Farnadi

Mitsubishi Lancer Evo IX R4

+11,4

3.

Vincze – Kuti

Mitsubishi Lancer Evo IX R4

+29,7

4.

Matics – Zejda

Mitsubishi Lancer Evo IX RS

+41,6

5.

Balogh – Holczer

Mitsubishi Lancer Evo IX

+42,5

6.

Spitzmüller – Béres

Mitsubishi Lancer Evo X

+1:01,4

7.

Rongits – Hannus

Mitsubishi Lancer Evo IX RS

+1:05,7

8.

Ollé – Czakó-Budai

Ford Fiesta S2000

+1:07,6

9.

Herczig – Bacigal

Skoda Octavia WRC

+1:09,4

10.

Ranga – Czakó

Skoda Fabia R5

+1:10,5

Forrás: www.formula.hu – RSS