Hamilton a legvégén ugrott Rosberg elé

F1

2016. június 18. szombat, 13:03

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: DPPI

Sokáig úgy tűnt, a vb-éllovas német végezhet az élen az időmérő előtti utolsó gyakorláson, ám mégis a brit várhatja hibátlan mérleggel a kvalifikációt. Remekel a Force India – Sergio Perez balesete ellenére is.

Érdekes jelenettel vette kezdetét a Formula-1-esek harmadik, egyben utolsó szabadedzése Bakuban, az Európa Nagydíj helyszínén. Valtteri Bottas ugyanis a bokszutcában hajtott rá egy csatornafedélre, amely a kábeleket hivatott elfedni, s amelyet a Williams szívóhatása fel is kapott, hasonlóan a néhány héttel ezelőtti monacói jelenethez. A finn autójának alja meg is sérült, a szerelők pedig nem is tudták időben megjavítani, így Bottas számára még az előtt véget ért a körözés, hogy az igazából elkezdődött volna. A grove-i alakulat számára egyébként összességében sem alakult jól az első szakasz, hiszen Felipe Massa egy megcsúszásból adódóan pedig finoman a falnak vágta az autója hátulját.

Hamilton_Baku_péntek_DPPI

Az első húsz percben a Red Bullok és a Force Indiák váltották egymást az élen, de aztán megérkeztek a Mercedesek is, ezúttal azonban a pénteken még lassabbnak tűnő Nico Rosberg állt az élre: a világbajnokság éllovasa 24 századdal előzte meg Lewis Hamiltont. A brit aztán később közeledni tudott csapattársára, akinek azonban egy tizedmásodperces előnye így is maradt a címvédő előtt.

Végül azonban mégsem Rosberg, hanem Hamilton örülhetett az edzéselsőségnek, a háromszoros vb-győztes ugyanis az utolsó percben mégis megelőzte kollégáját, így hibátlan mérleggel készülhet az időmérőre. Kettejük mögött a már pénteken is remeklő Force India egyik pilótája végzett Nico Hülkenberg személyében, az istálló azonban mégsem lehet maradéktalanul boldog, hiszen Sergio Perez a leintés előtti pillanatokban falhoz vágta az autóját – ugyanott, ahol Daniel Ricciardo is tette az előző nap első edzésén.

perez-baleset

Az ausztrál egyébként most a negyedik lett, ezzel megelőzte a jobbik ferrarist, Sebastian Vettelt. A Scuderia másik pilótájának, Kimi Raikkönennek ugyanakkor problémái adódtak a tréning során, ezért mindössze a tizedik pozícióban végzett. Kettejük közé Perez, Max Verstappen, Jenson Button – érdemes kiemelni, hogy a McLaren a roppant hosszú egyenes ellenére sem tűnik túl gyengének – és Danyiil Kvjat tudott még befurakodni.

A bakui pálya történetének első Formula-1-es időmérő edzése magyar idő szerint 15 órakor rajtol, s ezúttal a Foci-Eb miatt a Duna TV közvetíti.

FP3-vége_1

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: