F1
2016. augusztus 13. szombat, 14:10
Szerző: Dezső Attila, Fotó: Red Bull Media House GmbH
Az F1-es világbajnoki pontverseny vezetője megállíthatatlannak tűnik, de úgy véli, a szezon hátralévő részében még komoly izgalmak várhatnak ránk – azt is elmondta, miért.
2014 óta a Mercedes uralja a Forma-1-et, a hibrid éra gyakorlatilag egyet jelent a csillagos márkával. A következő évben azonban felkavarodhat az állóvíz, hiszen feloldják a motorfejlesztésre vonatkozó szabályokat és új aerodinamikai csomag érkezik – Lewis Hamilton is úgy véli, hogy ennek köszönhetően kemény csata vár rájuk, mint az elmúlt években bármikor. „Ez egy nagyszerű lehetőség, ezért még nagyobb hangsúly van azon, hogy ki is használjuk azt” – vélekedett a világbajnokságot Nico Rosberg előtt 19 ponttal vezető brit.
Persze Hamilton azért is érzi felspannolva magát, mert ebben az esetben mindent bele kell adnia a 2016-os szezon második felében, és nem csak a vb-cím miatt. „Ha ez az utolsó jó évünk, azon kell lennem, hogy mindent kihozzak belőle – nem szabad, hogy egy perce is leálljunk.” Hamilton legközelebbi riválisa csapattársán kívül a 65 pontos hátrányban lévő Daniel Ricciardo, s bár vajmi kevés esély arra, hogy a Red Bull el tudja kapni a brackley-i gárdát, Hamilton elismeri, hogy hamarosan fordulhat a kocka.
„A következő év érdekes lesz, de nagyszerű csapatunk van, és folytatjuk, amit eddig csináltunk. Jelenleg is folyik egy verseny, méghozzá az, hogy ki kezdett hamarabb – utalt Hamilton a 2017-es fejlesztésekre -, az a valaki pedig nagyon jó munkát végezhet. Remélem, hogy mi is megfelelő időben kezdtük el, és hogy harcban leszünk majd – biztos vagyok benne, hogy így lesz.” A következő lesz Hamilton tizenegyedik szezonja az F1-ben, de nem érzi úgy, hogy egyhamar vissza fog vonulni. „Ez a tizedik szezonom, és talán még van hátra vagy hat – aztán visszavonulok. Ez nagyon gyorsan el fog telni, ahogyan a mögöttem hagyott időszak is, ezért azt akarom, hogy kiélvezzem minden pillanatát. Most sokkal jobban élvezem a vezetést, ez pedig hihetetlenül fontos” – tette hozzá a negyedik vb-címére hajtó pilóta.