Hamilton felforgatná a versenyhétvégéket

F1

2016. április 22. péntek, 18:59

Szerző: Gellérfi Gergő; Fotó: Mercedes

Sprintversenyeket és előfutamokat is el tudna képzelni az F1-ben a háromszoros világbajnok, aki szerint az idei szezonban ki kellene próbálni egy-két alternatív versenyhétvégét.

A 90 másodpercenkénti kieséses módszert alkalmazó kvalifikáció mindössze két futamot ért meg, amilyen gyorsan jött, oly sebesen el is tűnt a száguldó cirkuszból – de nem kizárt, hogy jövőre visszatér, vagy egy másik, még merészebb megoldás (például egy kvalifikációs sprintfutam) lép a helyébe.

Ahogy arra már korábban is célzás történt, most az Autosportnak nyilatkozó Lewis Hamilton is azt javasolta, hogy a felmerülő ötleteket még az idei szezonban ki kellene próbálni, megelőzendő a melbourne-i fiaskót és a hirtelen bevezetés és visszavonás keltette kavarodást. A háromszoros világbajnok így nyilatkozott:

„Úgy érzem, nem kellene félniük attól, hogy kipróbáljanak dolgokat. Visszatértünk a korábbi szabályhoz, amit már Ausztráliát követően meg kellett volna tenni, hiszen tudtuk, hogy a második versenyen sem lesznek rendben a dolgok, új ötlet pedig nem merült fel. Határozottan úgy gondolom, hogy az idei évet ki kellene használni arra, hogy új elképzelésekkel hozakodjunk elő, s ki is próbáljuk őket, melyek kihatással lehetnek a versenyhétvégére” – mondta, majd hozzátette:

hamilton_16kina_cs

„Ha a rajongók látnák, hogy megpróbáltunk valamit, és nem sikerült, biztosan nem fog tetszeni nekik, de legalább tudják, hogy próbálkozunk, és igyekszünk fejleszteni a következő évre” – idézi a brit lap a háromszoros bajnokot, akinek az extrémebb megoldások sem lennének ellenére: „Az elmúlt tíz évben nagyjából mindig ugyanaz történt csütörtöktől vasárnapig. Szeretek vezetni, de biztosan izgalmas lenne mindenki számára, ha hétről hétre más formátumot látnának.”

„Nem kellene minden hétvégének ugyanolyannak lenni, akár az egyiken egy szuperfutam vagy épp három előfutam, nem is tudom… Eltérések kellenek, meg kell kavarni a 21 versenyhétvégét. A GP2-ben remek volt, hogy szombaton és vasárnap két különböző versenyt futottunk, különböző kihívásokkal szembesültünk, az egyiken van kiállás, a másikon nincs, és így tovább.”

„Nem mondom, hogy több verseny kellene, inkább különböző hétvégék kellenének, eltérő helyzetekkel és célokkal.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: