Hamilton: Még többre számíthattok tőlem

F1

2016. március 14. hétfő, 20:04

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Daimler Media Site

Motiváltan készül a hétvégén rajtoló 2016-os szezonra az F1 regnáló világbajnoka, Lewis Hamilton: elmondása szerint szüksége lesz a további fejlődésre, mert erősebb kihívókra számít, mint tavaly.

Lewis Hamilton 2015-ben harmadik világbajnoki címét gyűjtötte – ebből zsinórban a másodikat a Mercedes színeiben –, ezzel pedig olyan nagyságokat ért utol, mint Jack Brabham, Jackie Stewart, Niki Lauda, Nelson Piquet és Ayrton Senna. Bár a címvédő többször is elmondta, hogy utóbbi brazil legendát tartja példaképének, s azzal, hogy beérte őt, a fő célját már teljesítette, ennek ellenére rendkívül motiváltan várja a hétvégi szezonnyitót. A brit pilóta így fogalmazott csapata előzetes sajtóközleményében:

Hamilton_Barcelona_Mercedes

„Hihetetlen tesztidőszakon vagyunk túl: ez volt a legjobb, amire csak emlékszem. Az autó még jobbnak tűnik, mint a tavalyi, teljesítmény és megbízhatóság szempontjából egyaránt, ami azért mindent elmond. Nagyon büszkék lehetünk arra, amit a tél folyamán elértünk.”

„Múlt héten jártam a gyárban, és megható volt ott állni mindazok előtt, akik keményen dolgoztak azért, hogy eljussunk erre a pontra” – folytatta Hamilton. „Most már négy éve vagyok ennél az istállónál, és a sikereink ellenére mindenki folyamatosan magasabbra teszi a lécet, ami elképesztően lenyűgöző. Tudom, hogy a srácok továbbra is keményen fognak dolgozni a legjobb eredményekért, ezért rajtunk, pilótákon múlik, hogy meg is szerezzük azokat. Sokan kérdezgetnek a motivációmról, de csak rá kell néznem ezekre az arcokra, hogy tudjam, miért is harcolok.”

A világbajnok szerint a Formula-1-ben folyamatosan új kihívásokkal kell szembenézniük, de együtt csapatként mindig a tökéletességre fognak törekedni, s ebből ő maga is szeretné kivenni a részét: „Tudom, hogy még többet tudok nyújtani – azt hiszem, ezt megmutattam, az előző két évad során. Nyilvánvaló, hogy szükség is lesz némi pluszra a részemről, hiszen az ellenfelek erősebbek lesznek, mint tavaly” – fogalmazott a brit. Hamilton azt is, hogy a rádiózás korlátozása szintén megnehezítheti a dolgukat – erről itt már egyszer részletesen kifejtette a véleményét.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: