Hamilton spórolva is egyeduralkodó volt

F1

2016. augusztus 1. hétfő, 10:30

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

A háromszoros F1-es világbajnok úgy dominált a Német Nagydíjon, hogy saját bevallása szerint eléggé visszatekerte a motort, hogy vigyázzon rá – futamok óta játszik a mezőnnyel a Mercedes pilótája.

A Magyar Nagydíjhoz hasonlóan Németországban is tökéletesen kézben tartotta a futamot Lewis Hamilton, a brit címvédő ezúttal is végig menedzselte az előnyét, kímélte a gumikat és természetesen a motort is, hiszen a szezon eleji problémák miatt biztosan cserélni kell majd egyszer az erőforrását. 

Dppi_00116005_084

„Maradt még a motorban, már a második körben eléggé visszatekertem, hogy vigyázzak rá. Nagyon sokat spóroltam vele, ezért is kezdett el felzárkózni rám a két Red Bull” – magyarázta Hamilton. „A csapat hat másodperc előnyt kért tőlem, ennyire volt szükségem, hat másodpercre. Ez volt tizenkét másodperc is, de aztán gyorsan lecsökkent hétre, úgyhogy akkor kicsit feltekertem a motort, de összességében vigyáztam rá és egyszer sem éreztem úgy, hogy fenyegetve lennék”.

A nagy kérdés, hogy Spában vagy Monzában vállalja be a Mercedes a motorcserét és hogy melyik futamon döntenek úgy ezzel, hogy tíz rajthelyes büntetést „osztanak ki” a listavezetőnek. „Attól függ. Remélhetőleg eleget spóroltam az erőforrásommal Németországban ahhoz, hogy a következő versenyen is használhassam. Ettől függetlenül vagy Spában, vagy Monzában cserélni kell, mert hamarosan kifutok a motorokból.”

A nyári szünetet követően még kilenc versenyhétvégét kell teljesítenie a mezőnynek, Hamilton pedig a szezon eleji technikai problémák miatt nehéz helyzetben van, hiszen több elemből is már az ötödiket használja egy ideje. Az mindenesetre biztos, hogy a háromszoros világbajnok spórolva is tökéletesen uralta az utóbbi versenyeket, ami nem túl jó hír a riválisok, különösen Nico Rosberg számára…

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: